Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
hír

Új közleményt adott ki a Vígszínház a Marton-ügyben

Proby 2017. október 24., kedd


A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk.

A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

2017. október 20-án Marton László a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, a Vígszínház a lemondást elfogadta. A december 15-re tervezett Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban. A bérletes nézőinket hamarosan tájékoztatjuk a megváltozott műsortervről.

A Vígszínház társulata ebben a különösen feszült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén.



Forrás: http://vigszinhaz.hu/A_Vigszinhaz_kozlemenye_1508833028
Proby

Olvass tovább!

hír
By Proby - október 24, 2017
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: hír
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Fesztiválból sosem elég: Woodstock az Ugaron
    Tele vagyunk zenei fesztiválokkal, annyira, hogy gyakorlatilag egyik a másikat éri, sőt, az átlapolások is gyakoriak. Mégis, amikor az  An...
  • Ez a Völgy a művészeté
    A 26. Művészetek Völgye idén is a legváltozatosabb kulturális programokat vonultatta fel Kapolcson, melyekre a hatalmas, három falun átíve...
  • „A félelem nyomot hagy az arcon” – királygyilkosság a Bethlen Téri Színházban
    Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást h...
  • A groteszkség a dolgok sava-borsa
    Május 24-én tartotta legújabb bemutatóját a Forte Társulat a Szkénében. Az öngyilkos groteszk humora mögött egy egész társadalmi réteg ...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • Mogács mesék – azaz mese felnőtteknek
    A dumaszínházas Mogács Dániel új önálló estje a Tháliában épp olyan szórakoztató volt, mint amire számítottam, de persze egyáltalán nem úg...
  • A ma meséje
    A Radnóti Színház az idei évadban Valló Péter rendezésével folytatta Shakespeare-sorozatát. A drámaóriás egyik legritkábban játszott darab...
  • Hatalmas sikerrel zárult a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál
    24 nap, 109 helyszín, 187 program – kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek, felejthetetlen pillanatok. Vasárnap a legendá...
  • Szegény ember nem élhet kurázsi nélkül
    „Gyűlöltem őt egész nap S szerettem minden éjszaka.” A 17. század világháborújának is emlegetett 30 éves háborúba kalauzolja el a né...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT