Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
zsina

Ellenállhatatlanul mulatságos férfiak a Magyar Színházban

Proby 2016. szeptember 8., csütörtök
Mi történik akkor, ha egyszerre tizenhárom férfiszínész áll a színpadon? Robban a tesztoszteronbomba. Jó nagyot, méghozzá szeptember 30-án a Magyar Színházban. Ez az, amit nem érdemes hatástalanítani. 

A tizedes meg a többiek című vígjátékot 1965-ben mutatták be Keleti Márton rendezésében, óriási sikerrel: az alkotás elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, a Magyar Filmművészek Szövetsége beválasztotta a tizenkét legjobb magyar film közé, 2012-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia „toplistájára” is felkerült.

Ezer meg ezer háborús filmet látott már a világ, mi lehet hát olyan különleges Szász Péter forgatókönyvében? A válasz egyszerű és éppen olyan emberi, mint maga A tizedes meg a többiek. Háborús hőseposz helyett ugyanis ízig-vérig életszagú történetet láthatunk: a főhősök önmagukkal is küzdő, az élet ösvényén botladozó kisemberek, akiknek legnagyobb szerencséjük és legfőbb erényük is egyben, hogy mulatni tudnak még a háború okozta visszásságokon is.
Fotó: Zsigmond László


Katonák, katonaszökevények, magyarok, németek, nyilasok, oroszok – szép kis társaság gyűlik össze, hogy a történelem legpokolibb napjait ellenállhatatlanul – sőt, halálosan – nevetségessé tegyék. És jönnek minden oldalról, minden lövészárokból. No, nem azért, hogy spártai fegyelemmel és elszántsággal vessék bele magukat a háborúba, hanem, hogy megússzák az egészet és mindeközben még jól is járjanak. Az egyetlen cél a túlélés, ehhez pedig nincs is más eszközük, egyedül a humor. Pedig az oroszok már a spájzban vannak.

A Magyar Színház előadásában Sinkovits Imre legendás szerepében Bede-Fazekas Szabolcsot, Major Tamáséban pedig Eperjes Károlyt láthatja a közönség. A hadsereget Lengyel Ferenc vezényli. 


Bemutató:
2016. szeptember 30.

Szereposztás:

Albert: Eperjes Károly
Tizedes: Bede-Fazekas Szabolcs
Gáspár: Rancsó Dezső
Fekete: Szatmári Attila
Gálfy: Fillár István
Suhajda: Pavletits Béla
Szijártó: Horváth Illés
Grisa: Takács Géza
Dunyhás: Szűcs Sándor
SS Főhadnagy: Tahi József
Krasznavölgyi: Gémes Antos
Jóska: Adányi Alex
Szovjet százados: Csepeli Sándor

Német katonák, nyilasok:
A Pesti Magyar Színiakadémia növendékei

Díszlet és jelmez: Kovács Yvette Alida
Dramaturg: Deres Péter
Zene: Vecsei László
Ügyelő: Sipos Csaba
Súgó: Balázs Éva
Rendezőasszisztens: Juhász Andrea
Rendező: Lengyel Ferenc

Proby

Olvass tovább!

zsina
By Proby - szeptember 08, 2016
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: ajánló, zsina
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Fesztiválból sosem elég: Woodstock az Ugaron
    Tele vagyunk zenei fesztiválokkal, annyira, hogy gyakorlatilag egyik a másikat éri, sőt, az átlapolások is gyakoriak. Mégis, amikor az  An...
  • Ez a Völgy a művészeté
    A 26. Művészetek Völgye idén is a legváltozatosabb kulturális programokat vonultatta fel Kapolcson, melyekre a hatalmas, három falun átíve...
  • „A félelem nyomot hagy az arcon” – királygyilkosság a Bethlen Téri Színházban
    Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást h...
  • A groteszkség a dolgok sava-borsa
    Május 24-én tartotta legújabb bemutatóját a Forte Társulat a Szkénében. Az öngyilkos groteszk humora mögött egy egész társadalmi réteg ...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • Mogács mesék – azaz mese felnőtteknek
    A dumaszínházas Mogács Dániel új önálló estje a Tháliában épp olyan szórakoztató volt, mint amire számítottam, de persze egyáltalán nem úg...
  • A ma meséje
    A Radnóti Színház az idei évadban Valló Péter rendezésével folytatta Shakespeare-sorozatát. A drámaóriás egyik legritkábban játszott darab...
  • Hatalmas sikerrel zárult a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál
    24 nap, 109 helyszín, 187 program – kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek, felejthetetlen pillanatok. Vasárnap a legendá...
  • Szegény ember nem élhet kurázsi nélkül
    „Gyűlöltem őt egész nap S szerettem minden éjszaka.” A 17. század világháborújának is emlegetett 30 éves háborúba kalauzolja el a né...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT