Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
blog

ArtZone a Szigeten

Proby 2017. augusztus 3., csütörtök
Divat, kortárs képzőművészet, kreativitás! Ezek a 2017-es ArtZone hívószavai a Sziget Fesztivál legvarázslatosabb helyszínének az idén. Bár az egész Sziget ma már úgy néz ki, mint egy nagy „művészeti tér”, szobrokkal, installációkkal különböző funkciókkal rendelkező vagy csak szuperlátványos térelemekkel, a fesztiválon belül van egy, a kreativitásnak és képzőművészetnek dedikált helyszín, az ArtZone, ami az egyik legkedveltebb nappali helyszíneként tér vissza 2017-ben is. 

A kreatív program fókuszába a “divat” került az idén, lehetőséget adva még több tehetséges fiatal divattervezőnek, hogy a magyar és nemzetközi közönség közelebbről megismerhesse őket. A tavaly sikeresen bemutatkozott, a cigány kultúrát a legfrissebb trendekkel keverő Romani Design mellett idén egy új felfedezettet, a különlegesen nőies, ámde mégis bohókásan elegáns PISZLI táskákat és készítőjüket Veress Réka tervezőt látják vendégül, akivel a kreatív work-shop keretében bőr ékszereket lehet készíteni a fesztivál ideje alatt. Az ArtZone recycling politikájába illő, a hipster világ egyik legmenőbb új márkája, a fiatal lány tervező trió által készített Müskinn az idei másik kiemelt divat nagykövet a Szigeten. Meglepő, újrahasznosított anyagokból mindennapi használati tárgyakat készíthetnek majd a látogatók a tervező lányok segítségével. A tavaly nagy sikert aratott, a JHConcept szervezésében létrejövő POP UP sátorban nem csak tervezőknek, hanem a divathoz közeli szakmákban dolgozó tehetségeknek is lehetőséget adnak az idén bemutatkozásra. A többi sátorhoz hasonlóan a Pop UP sátorban is fontos szerepe van az együttműködéseknek és a közös alkotás élményének. A tavalyi évhez hasonlóan idén is hat tervező, művész kap lehetőséget megjelenésre, a sátor tematikáját vezető JH.CONCEPT márka mellett: Miklos Laufer (grafikus), Laszlo Korcsmaros, divatblogger, Bence Csalar, tervező, ALL ON YOU, tervező, Dora Hegedus és Berta Valló illusztrátor. 


A szabadság szigetén az ArtZone az a hely, ahol bárki teljesen szabadjára engedheti a fantáziáját s ebben az idén is a divat világán kívül is a legaktuálisabb dizájnerek, kreatív csapatok, művészeti iskolák segítenek. Az idei mégis különleges év az ArtZone történelmében, hiszen a képzőművészeti programot koronázza, hogy tiszteletbeli vendégeként Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművészt köszöntheti. A művész úr a Mezőszemerei Művész Telep projekt kapcsán együtt fest majd a projekthez kapcsolódó apró ajándék tárgyakat a látogatókkal. “Az ArtZone négy éve arra tesz kísérletet, hogy minél izgalmasabb work-shopok keretében biztosítson tartalmas nappali kikapcsolódást a Sziget lakóknak, ahol az alkotás által visszatalálhatnak a gyermeki boldog lét örömeihez”- mondta el Pálosi Boglárka az ArtZone szervezője. “Ehhez kapcsolódik a Godot Galéria “Boldogság” kulcsszóra kúrált kiállítása a helyszín kiállító termében, a Kapusátorban.” 

A program összeállításakor előnyben részesültek azok a koncepciók, ahol a re-cycling látásmód érvényesül és ahonnan apró, saját készítésű emlékekkel távozhatnak a látogatók. A legsikeresebb programok évről-évre visszatérnek, így idén is jelen lesz a Medence csoport RE-KONCEPT és Szék-készítő workshopja, ahol molinóból lehet divatos táskákat, illetve a fesztiválon igencsak hasznos napozószékeket készíteni. A KÉK (Kortárs Építészeti Központ) részvételének a szigetlakóknak lehetőségük nyílik hozzájárulni a Sziget közösségi kertjének megépítéséhez, gondozásához, s a Unicorn Factory sátrában idén is unikornissá válhatnak a látogatók valamint boldog tulajdonosai lehetnek egy saját készítésű unikornisnak is. Idén sem maradunk AGORA és Magyar Mozgó Képtár művésztelepek nélkül. Kisképző mellett idén először a „Nagyképző” azaz a Magyar Képzőművészeti Egyetem is megjelenik az ArtZone-ban. Az egyetemi enteriőr által ihletett sátordizájn és az egyetemi képzések által megálmodott workshopok teszik felejthetetlenné a sátorban töltött perceket, és a művészeti iskolák közül nem hiányozhat a MOME sem. A művészeti magazinok közül az Artlocator lesz jelen. A szabad alkotás élményét a felsoroltakon kívül a #Technika, az Artlab, a cARTc és a Deák 17 Galéria sátraiban élheti meg a közönség. 

Az ArtZone rét és a Kapusátor kiállítás minden nap 11-22 óráig tart nyitva, a workshopok pedig 11-20 óráig várják az érdeklődőket. Minden workshop ingyenes.

Fotó: Sziget
Proby

Olvass tovább!

blog
By Proby - augusztus 03, 2017
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: blog
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Sekély partszakasz
    A Kutyaharapás színlapja mindent azonnal megígér, amit egy színházi előadástól csak elvárhatunk: remek színészek, biztos kezű rendező é...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • Lana Del Rey a Szigeten
    A friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a SzigetNagyszínpadának headliner sávja. „Minden idők egyik legjobb Szi...
  • Katasztrófafilm a levegőben a Szigeten
    Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben...
  • Az őszinte párbeszéd fejlődésünk alapja
    A Styx 2.0 projekt nem mást tűz ki céljául, minthogy közönségét rövid időre belehelyezze abba a kiszolgáltatott létállapotba, amelyet az ...
  • Hátrányos helyzetű gyerekek zenei oktatását támogatja a Sziget LOVE Revolution programja
    Hátrányos helyzetű közösségekben dolgozó ingyenes zeneoktatási program, a Superar támogatásához kéri a fesztiválozó fiatalokat a Sziget. A ...
  • Visszajátszott méltóság
    Rohanó, kapkodó, önző világunkban jól esik, ha néha megpihenhetünk és elgondolkodhatunk. Nyugodtan, higgadtan, csendben. Mindenfajta külső ...
  • A világ zenéi a Szigeten
    A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. Az elmúlt tizennyolc évben kirívó nemzetközi rangra tett szert, e...
  • ArtZone a Szigeten!
    Az ArtZone az idei évben is a Sziget egyik legkedveltebb nappali helyszíneként várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat minden nap 12-20 ó...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT