Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
hír

Vedd át a Stafétát!

Proby 2017. szeptember 6., szerda

Budapest Főváros Önkormányzata hosszú távon kötelezte el magát a fiatal tehetségek mentorálása mellett, melyet mi sem bizonyít jobban annál a ténynél, hogy szeptember 4-én harmadszor kerül meghirdetésre a Staféta pályázat. Idén ráadásul sikerült növelni a támogatás összegét is, így még több produkció valósulhat meg a 2018. évben.

„A pályázat azzal a céllal jött létre, hogy a kisebb produkciók, illetve a pályakezdő fiatalok bemutatkozási lehetőséghez jussanak a kőszínházak domináns szerepe mellett, ezzel is színesítve Budapest kulturális életet – úgy érezzük, ez sikerült is. A 2016-os évben kilenc produkció valósult meg: Pass Andrea a Stafétának köszönhetően mutathatta be az első felnőtteknek írt Napraforgó című darabját, a Dollár Papa Gyermekei pedig létrehozhatta első nagyszínpadi produkcióját a Trafóban. A pályázat a kísérletezésre is lehetőséget adott: a k2 Színház a Kárpáti Péter-féle improvizációs technikát próbálhatta ki a Dongó című előadásuk kapcsán, Kálmán Eszter látványtervező pedig Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal feszegethette a műfaji határokat. A kísérletezés jegyében született Soós Attila Woolf-adaptációja és a STEREO Akt Etikett című produkciója is. Külön örömünkre szolgál, hogy három táncelőadás, Rózsavölgyi Zsuzsa, Dányi Viktória és Fülöp László produkciója is bemutatásra került.” – értékelte a Staféta első évadát Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes 



A projekt második évada még mindig tart, 2017 első felében két produkció, Olasz Renátó és Horváth János Antal Kitagadottak című Schiller-átirata, illetve Pass Andrea Bebújós című darabja került bemutatásra. A sort októberben Császi Ádám Templom, Vass Imre Standing Ground és Fekete Ádám A Jeditanács összeül című rendezése folytatja, majd Juhász András és Szenteczki Zita, illetve Mészáros Máté alkotása zárja az idei évet. 

A tehetséges alkotók arcai már év eleje óta mosolyognak ránk a főváros különböző pontjairól, ősztől pedig kérdést is szegeznek hozzánk:

„Talán még nem ismerősek ezek a fiatal arcok a járókelőknek, de reméljük, hogy azok lesznek! A korábbi évekhez hasonlóan az idei pályázat is az önálló alkotói munkásságának első öt évében járó fiatal alkotókat és alkotói csoportokat kívánja támogatni. Fontosnak tartjuk a színházi előadástervek mellett a tánc, újcirkusz és összművészeti projektek felkarolását is. Az elbírálásnál a pályaművek színvonala, művészeti értéke mellett a szempontok között szerepel majd a projektterv progresszivitása és társadalmi kérdésekre való érzékenysége. A már megvalósult staféta előadások mindegyike is egy-egy jól körülhatárolható társadalmi kérdésből, problémából indultak ki: hisszük, hogy a nézőkhöz egy jól irányzott kérdésfelvetésen vezet a legrövidebb út, hogy minden párbeszéd kérdéssel kezdődik.” – mesélte Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke az új pályázati kiírás kapcsán

Innováció, társadalmi kérdések iránti elkötelezettség, párbeszéd – ezek lehetnének a Staféta kulcsszavai, hashtagjei. Olasz Renátó Kitagadottak című rendezése is magán viseli ezeket a jegyeket, kíméletlenül őszintén beszél a mindenkori apa hiányáról, az erőn alapuló társadalomról, a forradalom hiányáról és nem utolsó sorban arról, hogy…

„…miből fakad ez a szeretetlenség és világtalanság, mi az, amiért a generációnk kitagadottnak érzi magát. Hiányzik valamiért a lábunk alól a talaj és az is, hogy nem tanultuk meg, hogy a testvér a testvért szeresse, hogy csapatban ne magaddal, hanem a társaiddal foglalkozz, hogy tiszteld a szerelmed és tudd megégetni magad egy szerelemben – csak azt láttuk példaként, hogy a dolgokat hogyan kell elkenni! Ez pedig az „apáink” hibája.” – Olasz Renátó

De arról, hogy miért érdemes a Stafétára pályázni, a leghitelesebben a korábbi nyertesek tudnak nyilatkozni:


„A Staféta tette lehetővé, hogy profi körülmények között tudtunk dolgozni.”
Boross Martin

„A Staféta kapcsán azt éreztem, hogy mint művész, mint pályázat, komolyan vagyok véve.”
Dányi Viktória

„Nagyon megtisztelő számomra, hogy ezt a bizalmat megkaptam, mert a téma az eléggé aktuális és bátor is.”
Rózsavölgyi Zsuzsa

„Teljesen más műfajban kipróbálhattam magam.”
Pass Andrea


Vedd át tőlük a stafétát és jelentkezz október 6. 16.00-ig a 2017-es Staféta Pályázatra!

További információ ide kattintva olvasható.
Proby

Olvass tovább!

hír
By Proby - szeptember 06, 2017
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: hír
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Sekély partszakasz
    A Kutyaharapás színlapja mindent azonnal megígér, amit egy színházi előadástól csak elvárhatunk: remek színészek, biztos kezű rendező é...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • Lana Del Rey a Szigeten
    A friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a SzigetNagyszínpadának headliner sávja. „Minden idők egyik legjobb Szi...
  • Katasztrófafilm a levegőben a Szigeten
    Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben...
  • Az őszinte párbeszéd fejlődésünk alapja
    A Styx 2.0 projekt nem mást tűz ki céljául, minthogy közönségét rövid időre belehelyezze abba a kiszolgáltatott létállapotba, amelyet az ...
  • Hátrányos helyzetű gyerekek zenei oktatását támogatja a Sziget LOVE Revolution programja
    Hátrányos helyzetű közösségekben dolgozó ingyenes zeneoktatási program, a Superar támogatásához kéri a fesztiválozó fiatalokat a Sziget. A ...
  • Visszajátszott méltóság
    Rohanó, kapkodó, önző világunkban jól esik, ha néha megpihenhetünk és elgondolkodhatunk. Nyugodtan, higgadtan, csendben. Mindenfajta külső ...
  • A világ zenéi a Szigeten
    A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. Az elmúlt tizennyolc évben kirívó nemzetközi rangra tett szert, e...
  • ArtZone a Szigeten!
    Az ArtZone az idei évben is a Sziget egyik legkedveltebb nappali helyszíneként várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat minden nap 12-20 ó...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT