A Szarvasi Vízi Színház Vers a víz fölött programjának égisze alatt augusztus 13-án Für Anikó Kitalált világ című estje elevenedhetett meg a színpadon. Először talán felkapjuk a fejünket, hogy mégis hogyan illeszkedhet egy abszolút zenei műsor a vers kategóriába, de a koncertet hallgatva szemernyi kétségünk sem lehet: a költészet és a zene határai elválaszthatatlanul összemosódnak.
Für Anikó remekül ért ahhoz, hogy megragadja a közönséget, s ehhez még csak megszólalnia sem kell. Abban a pillanatban, ahogy fellépett a színpadra, a nézőtér elcsendesedett, s a közönség őszinte szeretettel és rajongással függesztette szemét a művésznőre. Kellemesen bizsergető várakozás töltötte be a levegőt, mintha már előre tudná mindenki, hogy varázslatos lesz az este.
A kilencven perces koncert alatt a Nőstény álom és a Kitalált világ dalaiból – néhány filmes betéttel kiegészítve – kaphattunk egy csokorra valót, s bebizonyosodott, hogy Hrutka Róbert zenéi és Bereményi Géza dalszövegei tökéletes párost alkotnak. Ehhez hozzájárul még Für Anikó utánozhatatlan hangszíne – s íme, kész is az igazán különleges hangulat receptje.
Ha egyetlen szóval kellene jellemezni az estét, csak ennyit mondanék: egyszerűség. A művésznő valóban élt, s minden egyes mozdulata olyan természetes volt, mintha a színpad lenne az otthona. Kétség sem fért ahhoz, hogy minden porcikájával élvezi azt, amit csinál, és ami legalább ilyen fontos: törődött a közönséggel, figyelte annak apró rezdüléseit, s úgy igazította a dalokat, az átkötéseket, hogy mindenki azt érezze, jó helyen van. Éneklés közben mindig más volt, folyamatosan változott, ahogyan a szöveg megkívánta; játszott az arcával, táncolt, nevetett – s mégis minden pillanatban őszinte volt.
A zenekar tagjai között a tökéletes harmónia uralkodott, Hrutka Róbert (gitár, vokál), Markó Ádám (dob), Kalmus Felícián (elektromos cselló), Dely Domonkos (vokál, perka), Fehérvári Attila (basszusgitár, vokál) és Galambos Zoltán (billentyű, vokál) úgy zenéltek együtt, mintha egész életükben mást sem csinálták volna. Éppen ezért nem volt szükség füstgépre, pirotechnikára, égből hulló konfettikre vagy fényorgiára, hiszen az igazi „show” az előadók egymáshoz és a nézőkhöz fűződő kapcsolatában rejlett.
Ám, megkockáztatom azt, hogy a daloknál is többet adott a hallgatóságnak a sok beszélgetős átvezetés, amelyben egy önéletrajz halovány körvonalai sejlettek fel. Apró történetek voltak ezek, amelyek még kedvesebbé tették és még jobban árnyalták a számokat, s amelyeken nevethettünk, vagy éppen némán bólogathattunk, hogy igen, ez pontosan így van. Für Anikó bevallása szerint ugyanis mindenki elsősorban ember és csak utána lehet férfi vagy nő – nem a megkülönböztető címkék szabják hát meg, hogy kik is vagyunk pontosan. Nem az a fontos, hogy miként éljük meg az ünnepeket, hiszen arra mindig készülünk, az mindig különleges; az határozza meg az életünket, hogy a hétköznapokat miként tudjuk legyűrni, hiszen a legsikeresebb életművünk nem lehet más, mint a saját életünk. Ne higgyük hát azt, hogy csak rossz lapokat oszt nekünk az ég, mert csakis rajtunk múlik, miként játsszuk ki őket. Ami pedig talán az egész este legigazabb kijelentése volt, s amit gondosan fel is jegyeztem magamban: menekülni csupán előre lehet!
A felejthetetlen zenei élmény mellett mindenki kaphatott hát némi útravalót is, egy kedves kis tanítást, amelyet igazán érdemes megőrizni. Aki pedig még ennél is több élményt kívánt hazavinni, annak a koncert után lehetősége adódott találkozni a művésznővel is, aki mindenkit olyan nagy szeretettel fogadott, mintha régi jó ismerősök lennének – azt hiszem, nem is szorul további magyarázatra az, hogy a közönség miért távozott mosolyogva a Szarvasi Vízi Színházból.
Dézsi Fruzsina
Fotók: Gerencsér Anna
