A színházak előszeretettel nyúlnak Shakespeare-darabokhoz, hiszen ezek a drámák állandó aktualitásban élnek, miközben könnyed, játékos humorral nyúlnak az olykor abszurd igazsághoz. Ugyanakkor veszélyes vállalkozás is egy nagy klasszikust bemutatni: nehéz új köntösbe öltöztetni és különleges ízt adni a szavaknak, mozdulatoknak, elvégre számtalan feldolgozást láthatott már a nagyérdemű. Azt azonban máris kijelenthetjük, hogy a Centrál Színház most sem fog csalódást okozni.
Shakespeare egyik legismertebb vígjátékának alapja az 1562-ben elhunyt olasz novellista, Bandello „Hogyan szeretett Fenicia Lionatóba Timbreo di Cardona úr, midőn arragoniai Péter királylyal Messinában volt” című elbeszélése volt, melynek felhasználása egy hóbortos, kacérkodással teletűzdelt történetet eredményezett. És hogy mi is áll a főszerepben? Természetesen a szerelem! Nem is érdemes másról beszélni, a fej úgyis arra fordul, amerről az érzékiség szele fúj. Elvégre mit számít egy hősi háború, mikor a lugasban csókcsatát is lehet vívni? Ahhoz sem kell törvényszékre, vagy politikai gyűlésre menni, hogy kialakuljon egy-egy heves szópárbaj, tudniillik az ember nyelve amúgy is éppen elég gyorsan forog. No, persze van Messinában hatalmi viszálykodás jócskán, váltják is a szereplők nézeteiket, akárcsak a ruhát, de végül mégiscsak oda lyukadunk ki, ahonnan elindultunk: burjánzó vagy éppen elfojtott, de szerelem terem minden bokorban. Már csak az a kérdés, hogy vajon ki kivel tölti a tikkasztó nászéjszakát.
A bujaságtól nem éppen mentes komédiát Puskás Tamás fordításában tűzi színpadra a Centrál Színház. És milyen jól teszi! A szövegkönyv friss, lendületes és életteli, a dialógusok természetes, pezsgő folyása garantálja, hogy a nézők rekeszizma igencsak megterhelődik az előadások alatt – nem nevetni ugyanis lehetetlen. A tipikus karakterek - mint a törtető testvér, a köpönyegforgatásban jeleskedő szolga, az ártatlan, akaratát érvényesíteni félő fiatal, a naiv szerelmes, a hányaveti herceg, a nagyszájú vénlány - élesen feszülnek egymásnak, miközben nemcsak egymást, hanem önmagukat is komikussá teszik. A legnagyobb fegyverük pedig nem is lehet más, mint a pletyka: egy-egy téves híresztelés mélyebb sebet ejt, mint a frissen élezett szablya, márpedig abból is lesz éppen elég. Kétségkívül érezni a valóságszagot, nem?
Bizonyos jeleneteken akad még szöszölni való, a szerepértelmezések olykor enyhén zavarosak, de a koncepció körvonala élesen kirajzolódott, és borítékolható, hogy a jövő heti premieren már minden apróság a helyén lesz. Merthogy ez az előadás is azokon a bizonyos kicsinységeken áll vagy bukik, amelyeket elsőre talán észre sem vesz a néző, de ha csupán egy árnyalatnyival másabb hangsúlyt kapnának egyes momentumok, máris eluralkodna a kínos hiányérzet. Erről azonban itt szó sincs, még a levegővétel is pontosan szabályozva van, elvégre rend a lelke mindennek. Tudják ezt a szereplők is, és készen állnak arra, hogy december ötödikén bebizonyítsák: a sok hűhó nem a semmiért volt.
