Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
Vass Antónia

Újra Nyomorultak a Madách Színházban!

Proby 2016. június 24., péntek
A Mamma Mia! sikere után 2015 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a következő évadban pedig a Madách Színház színpadán láthatjuk viszont a kultikus darabot, új felfogásban, nagyszerű színészgárdával.

Megkezdődtek A nyomorultak című musical próbái, április 28-án egy olvasópróba keretein belül találkozott egymással a teljes szereplőgárda. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója és egyben a darab rendezője kiemelte, hogy a régi társulati tagok mellett több tehetséges fiatal is bemutatkozási lehetőséget kap.

Baranyai Annamária és Zöld Csaba nevével már korábban is találkozhattunk a Madách Színházban, de olyan komoly szerepben, mint Fantine és Jean Valjean, még egyikőjüknek sem volt lehetősége bemutatkozni. Tóth Andrea, Solti Ádám, és Borbély Richárd neve az RTL Klub X-faktor című tehetségkutatójából lehet ismerős a nagyközönség számára. Talán pont emiatt az ember szkeptikusan áll hozzá a szerződtetésükhöz, akaratlanul is az emlékezetébe villan egy kép a múltból, amit az énekes vagy megerősít, vagy megcáfol. Solti Ádám és Borbély Richárd esetében egyértelműen az utóbbiról van szó, szépen szólnak a dalok, és karakterben is megidézik Marius alakját. Hogy színészileg mennyire képesek felnőni a feladathoz, a próbaidőszak ezen szakaszában még nehéz megítélni – úgy gondolom azonban, hogy az elmúlt évek színházi és filmes tapasztalata nem múlt el nyom nélkül.

Tóth Andrea esetében kicsit más a helyzet. A róla szerzett benyomások még igen frissek – hiszen ő a legutóbbi X-faktor nyertese, most került a köztudatba. Kockázatos vállalkozásnak érzem, hogy ilyen fiatalon bedobják őt a mélyvízbe, ráadásul Eponine szerepében kell helytállnia – ami majdnem főszerep. Talán könnyelmű kijelentés lenne a kezdeti fázisban máris azt állítani, hogy nem tudja elénekelni a szerepet, és ujjal mutogatni rá, amiért néhány hangot melléénekelt, de egyelőre beváltatlan ígéretnek látom, Simon Boglárka mellett kissé elveszettnek tűnt.

A legnagyobb meglepetést a szereplők névsorában talán nem is ő fogja jelenteni, hanem Vágó Bernadett, aki hosszú idő óta az első olyan színész, aki mind a Madách Színházban, mind pedig az Operettszínházban párhuzamosan főszerepet játszhat. Ez mérföldkő a két színház kapcsolatában.

Nem csupán a szereplőgárda tűnik ígéretesnek, az előadás koncepciója is merőben más lesz, mint az eddig megszokott. Kentaur visszanyúlt a klasszikushoz, hogy aztán az eredetitől teljesen eltérő díszlet- és látványvilágot álmodjon, a tőle megszokott magas színvonalon. Dinamikus változó színpadkép, többfunkciójú díszletek jellemzik majd az előadást. Ehhez tökéletesen illeszkednek Romhányi Nóra jelmeztervei, akinek ruhái szintén megidézik a kort, miközben minden fodornak és színnek jelentése van.


Ahogy Szirtes Tamás is megjegyezte, ahhoz, hogy ilyen komoly előadást ilyen magas minőségben színpadra vihessenek, a színészek mellett megbízható, profi és állandó Kreatív Team szükséges. Ez pedig a Madách Színházban Kentaur, Romhányi Nóra, Tihanyi Ákos és Kocsák Tibor személyében rendelkezésre áll.

Írta: Vass Antónia
Fotók: Madách Színház, Musicalinfo
Proby

Olvass tovább!

Vass Antónia
By Proby - június 24, 2016
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: ajánló, Vass Antónia
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Fesztiválból sosem elég: Woodstock az Ugaron
    Tele vagyunk zenei fesztiválokkal, annyira, hogy gyakorlatilag egyik a másikat éri, sőt, az átlapolások is gyakoriak. Mégis, amikor az  An...
  • Ez a Völgy a művészeté
    A 26. Művészetek Völgye idén is a legváltozatosabb kulturális programokat vonultatta fel Kapolcson, melyekre a hatalmas, három falun átíve...
  • „A félelem nyomot hagy az arcon” – királygyilkosság a Bethlen Téri Színházban
    Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást h...
  • A groteszkség a dolgok sava-borsa
    Május 24-én tartotta legújabb bemutatóját a Forte Társulat a Szkénében. Az öngyilkos groteszk humora mögött egy egész társadalmi réteg ...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • Mogács mesék – azaz mese felnőtteknek
    A dumaszínházas Mogács Dániel új önálló estje a Tháliában épp olyan szórakoztató volt, mint amire számítottam, de persze egyáltalán nem úg...
  • A ma meséje
    A Radnóti Színház az idei évadban Valló Péter rendezésével folytatta Shakespeare-sorozatát. A drámaóriás egyik legritkábban játszott darab...
  • Hatalmas sikerrel zárult a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál
    24 nap, 109 helyszín, 187 program – kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek, felejthetetlen pillanatok. Vasárnap a legendá...
  • Szegény ember nem élhet kurázsi nélkül
    „Gyűlöltem őt egész nap S szerettem minden éjszaka.” A 17. század világháborújának is emlegetett 30 éves háborúba kalauzolja el a né...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT