Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
ajánló

Gellérthegyi álmok

Proby 2016. október 25., kedd
Különleges, hazai színházban még nem látott előadással készül Schell Judit és Finta Gábor. A két művész a Danubius Hotel Gellért Gobelin Termében adott ízelítőt a produkcióból a sajtónak. 

Szinte karnyújtási távolságból csodálhatták meg a két művész produkcióját a sajtó képviselői a Hotel Gellért Gobelin Termében, ahol pár perces bemutatóval kezdődött a darab sajtóeseménye. A hamarosan bemutatásra kerülő komplex színházi élményt ígérő előadás Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című drámája alapján készül, a két főszerepet Schell Judit és Finta Gábor játssza, illetve táncolja majd.

Próza és tánc tehát egyetlen műben… A képzelet kiterjesztését pedig egy olyan különleges vetítési technika teszi felejthetetlenül plasztikussá, amely prózai színházban egészen újszerű és lenyűgöző hatást kelt. Többszörösen is valóra vált álmok tehát ezek a Gellérthegyi álmok. A darab történetének fonalát eredeti és „kölcsönvett” zenékre készülő táncok, mozgásszínházi víziók szakítják meg, s emelik át egy másik dimenzióba, egy másik műfajba, melyből azonban újra és újra visszatérünk abba a bizonyos, hátrahagyott villába, amelyben pár órára egyesül az egész világegyetem. „Ez a színdarab nagyon sok lehetőséget ad a víziókra. A történet 1944-45-ben Budapest ostromának idején játszódik. Egy elhagyott gellérthegyi villában hoz össze a sors egy menekülő zsidó lányt és egy katonaszökevény fiút. A két fiatal egymásra utaltságában úgy üti el az időt, hogy mesélni kezdenek. Sok mindent elmondanak a múltjukból, majd pedig elképzelik, eljátsszák a jövőjüket, ezért is gondoltam arra, hogy a mozgással, tánccal jeleníthetnénk meg ezeket a víziókat” – monda el Schell Judit. 

Az alkotók különleges látványvilágot terveztek, melyben segítségükre volt a Freelusion – világviszonylatban az egyik leghíresebb 3D videomapping stúdió –, akik Las Vegas legnívósabb pódiumain bizonyítottak már olyan showműsorokban, mint Criss Angel MindFreak Live-ja vagy Tim Burton legújabb filmjének bemutató estje. 

A szakmájukban úttörő, 12 nemzetközi díjjal rendelkező csapatnak öt kontinensen, több mint 200 fellépése volt már 40 különböző országban. A Gellérthegyi álmokhoz egy virtuális díszletet terveztek és gyártottak, ami az előadás folyamán varázslatos vízióvá formálódik. A valósághű 3D animációt egy speciális, több síkból álló vászonrendszerre vetítik majd. 

A produkció zeneszerzője Balázs Ádám, dramaturg: Zöldi Gergely, jelmeztervező: Gallatz Rita, látvány: Freelusion, grafika: Solt Attila. 


A darab bemutatója 2016. november 5-én lesz a Thália Színház Nagyszínpadán.
Proby

Olvass tovább!

ajánló
By Proby - október 25, 2016
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: ajánló
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Fesztiválból sosem elég: Woodstock az Ugaron
    Tele vagyunk zenei fesztiválokkal, annyira, hogy gyakorlatilag egyik a másikat éri, sőt, az átlapolások is gyakoriak. Mégis, amikor az  An...
  • Ez a Völgy a művészeté
    A 26. Művészetek Völgye idén is a legváltozatosabb kulturális programokat vonultatta fel Kapolcson, melyekre a hatalmas, három falun átíve...
  • „A félelem nyomot hagy az arcon” – királygyilkosság a Bethlen Téri Színházban
    Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást h...
  • A groteszkség a dolgok sava-borsa
    Május 24-én tartotta legújabb bemutatóját a Forte Társulat a Szkénében. Az öngyilkos groteszk humora mögött egy egész társadalmi réteg ...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • Mogács mesék – azaz mese felnőtteknek
    A dumaszínházas Mogács Dániel új önálló estje a Tháliában épp olyan szórakoztató volt, mint amire számítottam, de persze egyáltalán nem úg...
  • A ma meséje
    A Radnóti Színház az idei évadban Valló Péter rendezésével folytatta Shakespeare-sorozatát. A drámaóriás egyik legritkábban játszott darab...
  • Hatalmas sikerrel zárult a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál
    24 nap, 109 helyszín, 187 program – kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek, felejthetetlen pillanatok. Vasárnap a legendá...
  • Szegény ember nem élhet kurázsi nélkül
    „Gyűlöltem őt egész nap S szerettem minden éjszaka.” A 17. század világháborújának is emlegetett 30 éves háborúba kalauzolja el a né...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT