Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
blog

Világok metszéspontjában

Proby 2016. november 4., péntek
Különleges élménynek lehettek részesei mindazok, akik október 29-én ellátogattak a Művészetek Palotájába. A Bábel-sorozat második állomásán valóban összművészeti kavalkád alakult ki a színpadon – természetesen a közönség legnagyobb örömére.

Az est nem hazudtolta meg a nevet, amelyre keresztelték: valóban bábeli volt a maga sokféle előadásmódot vegyítő alapgondolatában, és az sem kétséges, hogy egyszeri és megismételhetetlen színpadi jelenlétnek lehettünk szemtanúi. Minden ott, abban a pillanatban született, csupán a keretek voltak adottak, azon belül olyan magasasan szárnyalhattak a meghívott művészek, amennyire saját határaik engedték. Elmosódtak a választóvonalak az autentikus, balkáni, keleti hangzásvilágok és friss generáció szólamai között – egymás inspirálták a merőben eltérő formákat képviselő alkotók.

A Szőke Szabolcs vezette Trio Squellini Rohmann Ditta csellistával kiegészülve már önmagában érdekes mondanivalót közvetített: a kortás- és kamarazene alkotott tökéletes elegyet az etno-jazzal, így a hallgatóközönség egy olyan ismeretlen világba cseppenhetett, amelynek minden szeglete felfedezésre várt. Hozzájuk csatlakozott a fiatal korosztály talán legizgalmasabb formációja, az Akkezdet Phiai az Amoeba együttesel kiegészülve. A rapduó tagjai, Závada Péter és Süveg Márk egyszerre karikírozzák élesen a teljes 21. századot és teszik próbára a szöveg plasztikusságát bravúros nyelvi megoldásaikkal. A zene természetesen nem lehet igazán élő mozgás nélkül, Rózsavölgyi Zsuzsa koreográfus táncosai emelték át újabb dimenzióba az elhangzó verseket (Závada Péter Mész c. kötetéből), rap- és slamszövegeket. 

A különböző stílusok között Balázsy Panna moderátor igyekezett kalauzolni minket, ám jelenléte meg-megbontotta az előadás kellemes egységét. Kérdései olykor kevéssé tűntek relevánsnak, a néhány perces beszélgetések önmagukban nem adtak plusz töltetet a rendezvénynek. Ám e fölött szemet hunyhatunk, hiszen a nagyszerű est egy közös produkcióban teljesedett ki, amikor is a három zenekar egyszerre szólalt meg a saját, egyedi hangján. Diszharmóniát egy pillanatig sem érezhettünk, rendjén volt itt minden az utolsó akkordig.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező szakos hallgatóinak (osztályvezető tanár: Ascher Tamás) kezei alatt elérte hát célját az Áradás: különböző művészeti ágakat és zenei műfajokat gyúrt nagy egésszé, provokatív és újszerű kontextust teremtve ezzel az elhangzott dalok számára. A bábeli tehát nem feltétlenül az őrjítő zűrzavart jelenti, hanem a jóleső kaotikusságot, amelyben megéri elveszni.




Proby

Olvass tovább!

blog
By Proby - november 04, 2016
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: blog
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Sekély partszakasz
    A Kutyaharapás színlapja mindent azonnal megígér, amit egy színházi előadástól csak elvárhatunk: remek színészek, biztos kezű rendező é...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • Lana Del Rey a Szigeten
    A friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a SzigetNagyszínpadának headliner sávja. „Minden idők egyik legjobb Szi...
  • Katasztrófafilm a levegőben a Szigeten
    Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben...
  • Az őszinte párbeszéd fejlődésünk alapja
    A Styx 2.0 projekt nem mást tűz ki céljául, minthogy közönségét rövid időre belehelyezze abba a kiszolgáltatott létállapotba, amelyet az ...
  • Hátrányos helyzetű gyerekek zenei oktatását támogatja a Sziget LOVE Revolution programja
    Hátrányos helyzetű közösségekben dolgozó ingyenes zeneoktatási program, a Superar támogatásához kéri a fesztiválozó fiatalokat a Sziget. A ...
  • Visszajátszott méltóság
    Rohanó, kapkodó, önző világunkban jól esik, ha néha megpihenhetünk és elgondolkodhatunk. Nyugodtan, higgadtan, csendben. Mindenfajta külső ...
  • A világ zenéi a Szigeten
    A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. Az elmúlt tizennyolc évben kirívó nemzetközi rangra tett szert, e...
  • ArtZone a Szigeten!
    Az ArtZone az idei évben is a Sziget egyik legkedveltebb nappali helyszíneként várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat minden nap 12-20 ó...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT