A Walkür Wagner talán legérdekesebb operája, de nem is a zenéje, és nem is feltétlenül a tartalma miatt. Tudvalévő, hogy a Walkür a Ring második darabja, ám mégsem kapcsolódik annyira szorosan a történetbe, önmagában, a Tetralógián kívül is kerek egészet alkot. Ez a furcsa kötődés teszi azzá, ami. Egyetlen egy problémája van. Egy jó Walkür után az ember már kívánja a Siegfriedet és a történet folytatását, a további izgalmakat és az új leitmotivokat… Itt az ideje, hogy néhány szót ejtsek az Opera M. Tóth Géza koncepciójában megvalósult Walkürjéről, amit november 6-án tekintettem meg.
Elkezdődik az első felvonás előjátéka, sodró, hátborzongató vonós vibratok, amelyek hullámzásába belekeveredik a vihar motívuma. Először csak egy szupermarket képfoszlányait és a fogyasztói társadalomhoz kapcsolódó töredékeket látjuk a vetítővásznakon, aztán megjelenik Siegmund (Kovácsházi István). Nem éppen szokványos Siegmund, jelmeze nekem valahogyan elütött egy Siegmund-féle karaktertől, sőt, eleinte a „díszlethez” sem tudtam kimondottan kötni. Megérkezik Hunding kőrisfa köré épült lakába, ahol kimerülten dől le. Közben megjelenik Sieglinde (Sümegi Eszter) is. Sieglinde érkezésével valamennyire értelmet nyert Siegmund jelmeze, bár a nő meglehetősen abszurdul festett a meglehetősen ledér öltözékben. Lassacskán kezdett összeállni a kép, ami a szereplők viszonyát, karakterét és a konfliktushelyzetet illetően a felvonás végére teljesedett ki. Az első felvonás Sieglinde és Siegmund (egyébiránt vérfertőző) szerelmére koncentrált és Hundingnak (Gábor Géza), azaz Sieglinde férjének, primitív, zsarnoki „asszonyverő” jellemére, felesége és Siegmund ellen irányuló haragjára. Mindeközben a rendezés szemléletesen és jól érthetően a háttértörténetet is kiemelte, amikor Siegmund elmesélte múltját. A zene igazán élvezetes volt, néhol el lehetett benne merülni (Winterstürme wichem dem wannemond…), néhol feszültséget teremtett (Hunding motívumai), de volt ahol igazán hátborzongatóan hatott (Siegmund felismeri a Nothung-ot). Ami ezek után következett két felvonáson keresztül, egyszerűen fantasztikus volt, valami teljesen új, de mégis olyan, ami passzolt Wagnerhez.
A második felvonás fő helyszíne a Walhalla, ami jelen esetben nem egy komor sziklavár, sokkal inkább egy bolygóra hajaz. Fekete háttér, fehér, csillagkép-szerű vetítés. Wotan (Michael Kupfer-Radecky) entrée-ja pedig hatásos volt (nekem kimondottan tetszett, ahogy trónjával hirtelen úgy fordult meg, mint egy vezérigazgató az asztala mögött), jelmezében pedig bármilyen scifibe elmehetne az űrgárda legfőbb vezérének. Majd megjelenik Brünnhilde (Rálik Szilvia), a walkürök kiáltásával (Hojotoho! Hojotoho!). Az egész darab elkezdett egy elszállt, fantasztikus képet ölteni…a zene pedig csak rátett egy lapáttal. Wotan utasítja Brünhildét, hogy Hunding és Siegmund küzdelmében Siegmundot segítse. De közbelép Fricka (Németh Judit) és Wotant szándéka megmásítására vezérli, a házasságot védeni kell, a házasságtörőt meg kell büntetni… A felvonás első részének vége felé kezd érződni Wotan meglehetősen szorult helyzete, konfliktusa feleségével, Fricka-val, és a különböző elvek ütközése, amelyek befolyásolják Siegmund és Sieglinde szerelmét, valamint a Wälsungok helyzetét is.
Megtörténik Siegmund és Hunding párbaja, Brünnhilde ellenszegül Wotan akaratának, ezért Wotan közbelép, megöli Siegmund-ot és elpusztítja a Nothung-ot. Brünnhilde magához veszi Sieglinde-t és elindul vele a Walhallába, míg Hunding győzedelmesen, de asszony nélkül elvonul.
Harmadik felvonás. Elkezdődik a Walkür talán leghíresebb betétje, a Walkürök lovaglása. A bevezető alatt lassan felgördül a függöny, majd öltözetükben chippendealeket idéző táncosokkal együtt megjelennek a walkürök… az egész – eltekintve a walkürök koreográfiájának elejétől – fantasztikus volt. Megérkezik Sieglinde, menekül az őt üldöző Wotan elől. A walkürök kara hatalmasat énekelt, Helmwige és Brünnhilde kis „párbeszéde” pedig egyszerűen csodálatos volt. Ez a felvonás Wotan és Brünnhilde konfliktusára, majd a végén Wotan érzéseire koncentrált. Brünnhilde megmenekítette és keletre küldte Sieglinde-t, aki már szíve alatt hordozza a Wälsungok következő ágát, Siegfriedet. Majd megjelenik Wotan és az egész felvonás egyre sötétebb és baljósabb lesz. Eltűnnek a walkürök, Wotan és Sieglinde ketten maradnak. Tartani lehet Wotan féktelen dühétől, de ez csak látszat. Egy mély érzésű Wotant látunk, aki fájó szívvel küldi örök álomba lányát, majd von köré Loge által lángokból gyűrűt. Wotan búcsúja gyönyörű és talán megrázó is volt. Az egész előadásra egy fantasztikus záró kép, és az elhalkuló, sejtelmes zene tette fel a koronát. Brünnhilde a sziklaszirten, örök álomba merülve, körülötte lángok és a gyermekét a távolban néző Wotan, akire egyre nagyobb problémák nehezednek, és aki teljesen egyedül van…
Fantasztikus estét tölthettem a Magyar Állami Operaházban, igazán élveztem az előadást, annak ellenére is, hogy jómagam inkább a konzervatívabb rendezéseket kedvelem. A zene kitűnő volt, akár csak az énekesek, és nem utolsó sorban az elképesztő, már-már hipnotikus látvány is nagy hatást tett rám. A színpad történései kiegyensúlyozottak voltak, lehetett a szövegre (!) és a zenére koncentrálni. Minimális ismeretekkel is jól érthető, követhető volt az előadás. Megvalósult a Gesamtkunstwerk? Mondhatjuk.
Békési Botond
Fotó: Nagy Attila, Pályi Zsófia
