Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
klasszik

Harry Pottert és Nick Cave-et is lekörözte a BFZ

Proby 2016. december 18., vasárnap

David Bowie, Harry Potter és Beyonce mellett Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) egyik koncertje is felkerült a Telegraph 2016-os toplistájára. A lap kritikusai az év 30 legemlékezetesebb művészi produkcióját gyűjtötték össze. A BFZ az elmúlt héten Európa patinás koncerttermeiben is kirobbanó sikert aratott. Még a bécsi Musikverein és a frankfurti Alte Oper sokszor kimért és kritikus közönsége is állva tapsolta meg a zenekart és a koncertek szólistáját, Leonidas Kavakost. 

„Misztikus és meghitt” Mozart Requiem előadásával került fel Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar arra a 30-as toplistára, amelyet a The Daily Telegraph kritikusai állítottak össze a 2016-os év legemlékezetesebb művészi produkcióiról. A BFZ a londoni BBC Promson aratott „diadalával” a 18. helyre került, megelőzve többek között egy Nick Cave-lemezt és a Harry Potter egyik színházi adaptációját is. (A teljes lista ezen a linken érhető el.)

Miután a Fesztiválzenekar a hatszoros Grammy-díjas Daniel Barenboimmal közös koncertjén színültig megtöltötte a 2700 fős Dohány utcai Zsinagógát és négy teltházas koncertet adott a Zeneakadémián Leonidas Kavakosszal, európai koncertturnéra indult Frankfurtba, Bécsbe, Antwerpenbe és Zágrábba. A BFZ zsinagógakoncertjéről a The Guardian is beszámolt, és a világ legsokoldalúbb zenekarának nevezte az „egyedi és figyelemreméltó” Fesztiválzenekart.



A turné németországi állomásán, Frankfurtban állva ünnepelték őket, ahogy a mindig kritikus bécsi Musikverein közönségét is elvarázsolta a BFZ. „Amikor a budapesti zenészek a koncert végén kórussá rendeződve, mennyei lágysággal ráadásként előadták Franz Schubert „Angyalok kórusa” című művét, a közönség felállva ünnepelt” – írta a Musik Heute, ahogy a Frankfurter Rundschau is „elbűvölő”, „magával ragadó” élményről számolt be.

Az antwerpeni koncert kritikusa „zenei messiásként” utalt Fischer Iván karmesterre, a zágrábi koncertteremben pedig így írtak a BFZ fellépéséről: "A Budapesti Fesztiválzenekar vendégszereplése Fischer Iván vezetésével, minden zeneszerető város számára a tökéletes zene ünnepe, így Zágrábnak, valamint zenei szentélyének, a Lisinskinek is.”

A Budapesti Fesztiválzenekar legközelebb 2017 februárjában indul turnézni az USA-ba. Januárban Budapesten négy koncertsorozattal készülnek a Müpában Paavo Järvivel és Truls Mørkkel, a zenekar próbatermében a Vissza a természethez sorozat első koncertjével, január 22-én a Müpával közös szervezésű Brahms-maratonnal, január utolsó napjaiban pedig újra a Müpában Fischer Ivánnal és Richard Goode-dal.

Fotó: Kurcsák István
Proby

Olvass tovább!

klasszik
By Proby - december 18, 2016
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: klasszik
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Mogács mesék – azaz mese felnőtteknek
    A dumaszínházas Mogács Dániel új önálló estje a Tháliában épp olyan szórakoztató volt, mint amire számítottam, de persze egyáltalán nem úg...
  • Szegény ember nem élhet kurázsi nélkül
    „Gyűlöltem őt egész nap S szerettem minden éjszaka.” A 17. század világháborújának is emlegetett 30 éves háborúba kalauzolja el a né...
  • Megváltás nélkül
    „Pszichológusnak neveznek: nem igaz, csak realista vagyok, a szó legnemesebb értelmében, mert az emberi lélek teljes mélységét ábrázolom.”...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • „A félelem nyomot hagy az arcon” – királygyilkosság a Bethlen Téri Színházban
    Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást h...
  • A groteszkség a dolgok sava-borsa
    Május 24-én tartotta legújabb bemutatóját a Forte Társulat a Szkénében. Az öngyilkos groteszk humora mögött egy egész társadalmi réteg ...
  • Katasztrófafilm a levegőben a Szigeten
    Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben...
  • Utazás az időtlenségbe
    Molnár Ferenc említésére azonnal pörögni kezdenek elménk fogaskerekei, sorjázzuk a kultikus vígjátékokat, és még ennél is erősebben idéződ...
  • Sekély partszakasz
    A Kutyaharapás színlapja mindent azonnal megígér, amit egy színházi előadástól csak elvárhatunk: remek színészek, biztos kezű rendező é...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT