Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást hoz a bizonytalanság ingoványában. Imádkoznak és bíznak, ám a vérgőzös középkori Skóciában azonban nyoma sincs az Istennek. Az egyetlen felsőbb hatalom, amiről beszélhetünk, a három vészlény, akik kedvük szerint játszanak élettel és halállal – a Spirita Társulat Macbeth előadásán jártunk a Bethlen Téri Színházban.
Macbeth-et, a hűséges harcos, akit a csatából visszatérve a király busásan jutalmaz, megkörnyékezik a boszorkák. Bogarat ültetnek a fülébe, ő lesz a következő király. A hatalom és a sérthetetlenség ígérete megrészegíti a férfit, de a katalizátor, ami mozgásba hozza ezt a véres szerkezetet, az a felesége, Lady Macbeth. A nő bájos arca mögött romlott lélek rejtőzik, számára a hatalom mindennél fontosabb. Az uralomra azonban nem mint eszközre van szüksége, az maga a végcél. Lady Macbeth önmagáért taszítja környezetét a pusztulásba.
Macbeth és a felesége akár ideális páros is lehetnének, ha közösek lennének a céljaik és bíznának egymásban. Lady Macbeth azonban megveti a férjét:„Légy már férfi!” parancsol rá, amikor az hezitál. Számára az a férfi, akinek ereje a könyörület nélküli kegyetlenségben gyökeredzik. Lady az abszolút domináns fél, nemcsak a cselekedeteket, a vágyakat is mozgatni kívánja. Eltorzult kapcsolatuk ellenére mégsem képesek elválni, olyan, mintha csakis egymásban teljesedhetnének ki: meghalni és dicsőséget szeretni is csak közösen tudnak. A házasság számukra nem szent kötelék, hanem démoni szorítás.
Az, hogy az asszony mitől lett ilyen kemény és hideg, egy külön történetet érdemelne. A jellem és a külső kontrasztja elsősorban a szerepet alakító Fodor Boglárka törékenysége révén olyan szembetűnő. Míg Macbeth-et a magas, zord külsejű Gulyás Ádám játssza, nehéz nála eldönteni, hogy éppen egy kegyetlen mészáros, vagy jóindulatú óriás, aki a körülmények áldozata. A házasságuk terméketlen és pusztító, a sorsuk előre látható. Legmegkapóbb jelenetük az, amikor az asszony elcsábítja férjét – főként manipulálás céljából –, és a fényhatások, valamint az elektronikus zene együttese egy pszichedelikus álommá változtatja a nászt.
A darabot végig DJ kíséri a karzatról, a lámpák pedig csak a színpad bizonyos részeit árasztják el fénnyel – a fő díszlet a sötétség. A színészek lassan melegednek bele a darabba, az elején elhangzik pár nehezen érthető sor, de ahogy a cselekmény magával ragadja őket és a nézőket is egyaránt, mind jobban kinyílnak. A gonosz erők végiglüktetnek a darabon, a kísértés gúzsba köti a morált, felbomlanak az értékrendek, a szenny eluralkodik a lelkeken. Hiába, hogy a brutalitás mohósága bekebelezi önmagát is, mégsem beszélhetünk igazi feloldozásról, hiszen két ellentétes világ találkozik: az isteni és a démoni, az emberi és az embertelen, és olyan birodalmak ezek, amelyeknek párharca örök. Nincs sem menekvés, sem végső megoldás.
A szereplők talpig feketében és fehérben sorakoznak fel, ám legtöbbjük csak bárány a mészárszéken, eszközök, amelyekből válogatni lehet a következő gyilkossághoz. A választás nem nehéz, sokan maguktól szaladnak bele Macbeth vagy csatlósa, Connor fegyverébe. Az utóbbit alakító Sipos András pókerarccal mészárolja végig a darabot. Ő szintén egy olyan karaktert képvisel, akiből mintha hiányozna a motiváció. Se hatalom, se vagyon, se hit nem mozgatja, inkább úgy tűnik, mintha unalomból követné el a szörnyűségeket. A darab legerősebb jelenete köthető hozzá, amikor is Connor fojtogatja Lady Macduffot. Míg a tanácsosokon és harcosokon a hatalom biztosítása miatt gázolnak keresztül, a várandós anya és gyermeke a puszta gyilkolási vágy miatt esik áldozatul. Macduff álmodni sem merte volna, hogy családjának baja eshet, ezért hagyta őket magára a vágóhíddá változott rezidencián. Sipos András és a nőt alakító Perényi Luca jelenete dinamikus és hátborzongató. Az anyában már csak megvetés van, amikor a szeme láttára végeznek gyermekével és biztos benne, hogy ő következik.
A kerekesszékben ülő Ross (Kocsis Fülöp Soma), a tablettel a kezében létező Macduff (Nádas Gábor Dávid) és a gyengeelméjű Fleance (Bittner Dániel) szinte csak statiszták a darabban, hogy a gonoszság minél előbb elvirágozhasson. Banquo (Korcsmáros András), Macbeth bajtársa az egyetlen, akiben bízhatunk, hiszen a vészlények szerint királyokat nemz majd. Macbeth azonban, barátság ide-vagy oda, riválisként tekint Banquóra és az elsők között végez vele – minden remény oda. A tragédialáncolat után a királyság Malcolmra (Czibere Krisztián) száll, ám a karakter megnyilvánulásai alapján ez sem biztos jövő Skócia számára. A halott király, a gyermekien nagy bizalmat adó Duncannel (Bárány Gergely) kapcsolatban a néző csak annyit érez: kár érte.
Ahogy a Hamletben, úgy a Macbethben sem lehet nyugta a szereplőknek addig, amíg a királygyilkossággal kizökkent rend és igazság helyre nem áll. Addig a bűn további bűnöket és szenvedést von maga után, míg végül a vétkesek is elnyerik méltó büntetésüket. Az ártatlanok számára azonban nincs irgalom, elvesznek ők is, pusztán azért, mert nem tudtak beletagozódni az embertelenségbe. Macbeth cinkosa valójában nem a felesége, hanem maga a néző, aki ezt végignézi. Még Lady Macbeth sem láthatja férje hallucinációit vagy a vészlényeket, a kétségekkel küzdő, bizalmatlan Macbeth csak a néző felé fordulhat kételyeivel és bűntudatával. Mintha skorpiók lennének a fejében – és az értő interpretáció hatására a miékben is.
Pataki Anett
Fotó: Udvarhelyi Gergely
