"Általános megfigyelésem, hogy az emberek sokszor úgy gondolják, konfliktust megelőző és ezzel együtt megoldás is az, ha nem mondanak ki olyan dolgokat, amiket kellene." - A GlobART Társulat művészeit bemutató interjúsorozatunkat Molnár Viktorral folytatjuk.
Mikor kezdtél a zenéléssel foglalkozni és minek a hatására?
Mikor kezdtél a zenéléssel foglalkozni és minek a hatására?
Fénykép is készült róla, mikor 2-3 évesen pizsamában, még tejfelszőke hajjal édesapám elektromos orgonáján klimpírozom. Valószínűleg az a játék akkor inkább a sokak által kortárszenének nevezett hangzáshoz állt közel. Édesapám tanított először játszani, Ő maga egyébként harmonikán tanult, máig hobbiszinten zenél. Emlékszem, mikor egy megmutatás után egyetlen ujjamat használva visszapötyögtem a dallamokat... Iskolai keretek között 8 évesen kezdtem a hatvani Kocsis Albert Zeneiskolában zongorázni. A zeneszerzéssel a konziban találkoztam először.
Van példaképed, mestered zeneszerzés tekintetében?
Nagyon sok szerzőt szeretek és tisztelek. Közülük vannak olyan komponisták, akik gondolkodásával jobban tudok azonosulni másokénál, ők mind a mestereim. Tanulni mindenkitől lehet, magam is igyekszem a lehető legjobb mesterré válni. Több nagy zeneszerzőről tudunk, akiket múzsájuk (is) inspirált, ebből a szempontból (már) közéjük tartozom.
Hogy került a képbe a színház?
Szülőfalumban, Nagykökényesen általános iskolás koromban az Iskola (ahol öten jártunk egy évfolyamba) állandó programja volt, hogy karácsonykor és farsangkor a Művelődési Házban egy órás műsort rendezett a szülőknek. Az eseményekre rendszerint jelenetekkel készültünk, olyan kis darabokkal, amikben színészkedtünk és zenéltünk. Évekkel később, 2016 nyarán kerültem kapcsolatba ismét színházzal a Partitúra kurzus keretein belül.
Változott-e a világhoz, az emberekhez való hozzáállásod, amióta színházzal foglalkozol? Azaz: a színház mennyire van hatással a hétköznapi életedre?
Az ember amúgy is változik, főleg még huszonéves korában – szerintem. Van egy elképzelésem, az emberekkel pedig barátságos vagyok és bizalommal állok hozzájuk. Hogy ebben milyen szerepet játszik a színház, nem tudom. Nem gondolom, hogy túl sokat számít. Az biztos, hogy más nézőpontból van lehetőségem szemlélni a művészetet, alkotói szempontból nagyon hasznosnak találom, és persze nagyon szeretek is színházi környezetben mozogni. A jövőbeli tevékenységeimben is fontos szerepet kap.
Szabadidődben milyen gyakran jársz színházba? Nézőként milyen előadásokat kedvelsz, mi az, ami meg tud fogni?
Sajnos nem vagyok egy rutinos színházlátogató, ezen szeretnék változtatni. Nem ismerek sok darabot, viszont szeretem a részletesen kidolgozott és igényes előadásokat. Úgy gondolom, inkább legyen sok információ egy néző számára, még akkor is, ha esetleg nem tud mindent elsőre befogadni, minthogy lassú és unalmas produkciót lásson. Szeretem a kreativitást, a groteszket, a humort, az elgondolkodtatót, a váratlant és a szépet. Nem szeretem a giccset, a trágárt, a középszerűt és a belemagyarázást.
Sok alkotót mozgat meg a rendezés is. Te gondolkodtál már azon, hogy esetleg szívesen rendeznél? El tudnád magad képzelni ebben a pozícióban?
Szeretnék rendezni majd, igen. Úgy gondolom, hogy bizonyos szempontból olyan, mint a saját hangjegyeimet pakolgatni egymás után... Fontos a határozott elképzelés, a jó ízlés és a lehetőségek magunk előtt látása amellett, hogy az ember megérti a darabot – így a saját munkáimat is kívülről-belülről. Továbbá az a képesség is elengedhetetlen, hogy tudjunk nézőként tekinteni, hallgatni egy előadást úgy, mintha most látnánk és hallanánk először.
A GlobART-tal miként kerültél kapcsolatba?
A már említett Partitúra kurzuson ismertem meg a Társulat vezetőjét és rendezőjét, Somogyi Annát. Ő hívott a társulatba játszani és kért meg az akkor készülő MajdNemzenei részének kidolgozásában segédkezni.
Milyen elvárásaid voltak a társulattal kapcsolatban? Mitől érezted úgy, hogy neked éppen itt volna a helyed?
Nem volt közöm színházi társulathoz a GlobART előtt, így nem voltak elvárásaim. Kíváncsian és érdeklődve vártam a munkát, amely új volt számomra. Ez egy másik része a szakmámnak, szerettem volna megtanulni. A fiatal, korombeli társaság mindenképp vonzó volt.
Zeneszerzőként mennyire kapsz szabad kezet a társulatnál?
Vannak lehetőségeim. Ez a munka más, mint amit nap mint nap csinálok. Itt vannak kötöttségek, amikhez muszáj alkalmazkodnom: ilyen a rendező zenei elképzelése, a jelenetek rugalmassága, valamint a szerepek /jelenet-zene/ hierarchiájának pontos megtalálása. Ez egyáltalán nem baj, néha jó, ha nem a saját magamnak megszabott keretek között kell dolgoznom.
A GlboART-nál mennyire véleményezitek őszintén egymást? Mondtok esetlegesen kritikákat is a másik munkájáról? Te magad hogyan fogadod a kritikát?
Én mindig őszinte vagyok, nem csak a társulatban. Szerintem ez a tisztelet egy alapvető feltétele. Általános megfigyelésem, hogy az emberek sokszor úgy gondolják, konfliktust megelőző és ezzel együtt megoldás is az, ha nem mondanak meg/ki olyan dolgokat, amiket kellene. Ez a probléma minden olyan helyen előfordul, ahol sok ember dolgozik együtt. Mikor úgy érzem szükség van rá kritikát is mondok és szívesen fogadok is. Hálás vagyok minden véleményért és megjegyzésért, aztán eldöntöm, hogy hasznomra tudom-e váltani vagy sem.
Hogyan zajlik nálatok egy-egy próbafolyamat? Van irányító, központi személy, vagy inkább műhelymunkaként kell elképzelni?
Az egyes művészeti ágaknál a műhelymunka a domináló. Persze időnként a próbafolyamatok alatt is bepillantunk a társak munkájába, egyrészt inspirációgyűjtés céljából, másrészt pedig egyeztetni a zenét-táncot-jeleneteket. Annának mindenre figyelnie kell és rábólintania. Rajta kívül vannak a társulatban olyan emberek, akik irányítják az egyes feladatok menetét.
Több művészeti ágban is otthonosan mozogsz – rangsorolod ezeket? Melyik az, amiben a leginkább ki tudod élni a művészet szabadságát?
Elsősorban zeneszerző vagyok, ebben érzem a leginkább otthon magam. Szoktam írni is, így a hangjegyek mellett a szöveg sem idegen. Még nem mélyedtem el úgy az irodalomban, mint a zenében, de célom. Szeretnék színdarabokat, pontosabban performanszokat is írni. Egyszer jó lenne egy tisztességes szintre fejleszteni a tánctudásom, idáig erre nem volt alkalmam. Gyermekkoromban sokat rajzoltam, ezek az alkotások megvannak valahol otthon a fiók mélyén. Mára már nem igazán érdekel a képzőművészet gyakorlása.
A GlobART-os szerepeid közül melyik jelentette a legnagyobb kihívást? Hogyan sikerült megküzdened a feladattal?
Talán a MajdNEM-es előadások. Már a zenék megírása, átdolgozása és összehangolása is komoly feladat volt, de egy előadás alatt is nagyon sok a teendő, minden percben figyelni és koncentrálni kell. Nagyon változatos és színes játékmódot igényel a darab, sokat játszunk benne - zenészek. Mindezt nagyon élvezem. Szerencsére kevésszer vallok kudarcot a feladatok megoldását illetően.
Mi volt a legfontosabb dolog számodra, amit eddig a közös munka során tanultál?
Tapasztalatot szereztem a színházi tevékenységekről, illetve fejlődni tudtam az irányítás és koordináció tekintetében.