Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
hír

21-szer szerelem - Irodalom Éjszakája

Proby 2018. február 27., kedd

Két év siker után a különleges kulturális happening, az Irodalom Éjszakája Budapest belvárosának szívébe, a VI. kerületbe költözik. 

Az idei Éjszakának 21 a szerencseszáma. Március 21-én, a tavasz első napján és a szerelem jegyében 21 kortárs világirodalmi szerző regényeiből, novelláiból olvas fel 21 radnótis és a Radnótihoz közel álló színész mindezt 21 szokatlan és különleges helyszínén a VI. kerületnek. 



Február 22-én 20 színész jelenlétében sajtótájékoztatót tartottak a Radnóti Színház Keres Emil Próbatermében, ahol Lucie Orbók, a Cseh Centrum igazgatója elmondta, hogy az esemény az EUNIC Hungary (az Európai Uniós Kulturális Intézetek Hálózata, melynek tagjai a budapesti kulturális intézetek és nagykövetségek) kezdeményezésére jött létre. Az ötlet 2006-ban Prágából indult és 2016-ban Budapestre is elért. A szervezők célja, hogy a hazai közönség egy éjszaka leforgása alatt bepillantást nyerjen meghatározó európai és Európán kívüli, többnyire mai, fiatal szerzők szövegeibe, és ezáltal kedvet kapjon a kortárs irodalom, és ezen keresztül más kultúrák alaposabb megismeréséhez. Az Irodalom Éjszakája megvalósítására immár harmadik éve Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával kerül sor. Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, az esemény védnöke örömét fejezte ki, hogy ilyen különleges rendezvények színesítik Budapest kulturális életét, és üdvözölte a fővárosi fenntartású Radnóti Színház és az EUNIC együttműködését, hiszen fontos, hogy közösségi élménnyé tegyük az irodalmat, és az eseménynek, meg a nagyszerű színészeknek köszönhetően valóban élővé is válik erre az éjszakára. Kováts Adél, a színház igazgatója hangsúlyozta, hogy az idei az együttműködések éve a Radnótiban és egy társulatnak mindig jót tesz, ha kimozdul, kinyújtózik a színház falain túlra. A társulat színészei mellé olyan művészeket hívott meg, akik közel állnak a Radnótihoz. 



Az Irodalom Éjszakáján a 10-15 perces felolvasások este 7 órakor kezdődnek, félóránként megismétlődnek, az utolsó kör pedig este fél 11-kor indul. Minden helyszínen egy-egy színész olvas fel részletet egy adott műből, összesen 8 alkalommal. Olyan izgalmas és sok esetben a nagyközönség számára nem látogatható helyszínek között tarthat világirodalmi sétát az érdeklődő, mint a Prezi, a Terézvárosi Templom Plébániája vagy az Art Pool. Az esemény egy koncerttel zárul, László Attila vezetésével a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és már végzett zenészek tartanak egy remek jam sessiont az Ankertben. 

Az Irodalom Éjszakájára a belépés ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel. Minden érdeklődő maga állíthatja össze a saját útvonalát, programját, annak függvényében, hogy a felolvasásokat milyen sorrendben szeretné meghallgatni az este folyamán. Az egyes helyszínek eltérő befogadóképességgel rendelkeznek. 



Időpont: március 21., szerda, 19:00-23:00 

21 helyszín: Budapest szívében, a VI. kerületben 

A részletes program, az írók és színészek listája az Irodalom Éjszakája oldalán elérhető (irodalomejszakaja.hu). A helyszíneket március 10-től teszik közzé.

Fotók: Brozsek Niki
Proby

Olvass tovább!

hír
By Proby - február 27, 2018
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: hír
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Mogács mesék – azaz mese felnőtteknek
    A dumaszínházas Mogács Dániel új önálló estje a Tháliában épp olyan szórakoztató volt, mint amire számítottam, de persze egyáltalán nem úg...
  • Szegény ember nem élhet kurázsi nélkül
    „Gyűlöltem őt egész nap S szerettem minden éjszaka.” A 17. század világháborújának is emlegetett 30 éves háborúba kalauzolja el a né...
  • Megváltás nélkül
    „Pszichológusnak neveznek: nem igaz, csak realista vagyok, a szó legnemesebb értelmében, mert az emberi lélek teljes mélységét ábrázolom.”...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • „A félelem nyomot hagy az arcon” – királygyilkosság a Bethlen Téri Színházban
    Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást h...
  • A groteszkség a dolgok sava-borsa
    Május 24-én tartotta legújabb bemutatóját a Forte Társulat a Szkénében. Az öngyilkos groteszk humora mögött egy egész társadalmi réteg ...
  • Katasztrófafilm a levegőben a Szigeten
    Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben...
  • Utazás az időtlenségbe
    Molnár Ferenc említésére azonnal pörögni kezdenek elménk fogaskerekei, sorjázzuk a kultikus vígjátékokat, és még ennél is erősebben idéződ...
  • Sekély partszakasz
    A Kutyaharapás színlapja mindent azonnal megígér, amit egy színházi előadástól csak elvárhatunk: remek színészek, biztos kezű rendező é...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT