Az ArtZone az idei évben is a Sziget egyik legkedveltebb nappali helyszíneként várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat minden nap 12-20 óra között. A kreatív workshop-zónában a látogatók olyan programokkal találkozhatnak, amelyek segítségével részeseivé válhatnak egy izgalmas, alkotásfókuszú közösségi élménynek.
A képzőművészet mellett teret kapnak a művészeti intézmények hallgatói, valamint hazánk kiemelkedő képzőművészeti csoportjai és galériái is részt vesznek abban, hogy a Szigetlakók az alkotás örömével gazdagodhassanak. A helyszín koncepciójának megalkotását az idei évtől a Medence Csoport veszi át. A 2000-ben alakult közösség már a kezdetek óta színesíti a Sziget művészeti életét, számos legendás helyszínt terveztek és építettek meg az évek során.
A csapat a kreatív újrahasznosítás elkötelezettje, így az idei programsorozat megalkotásánál fontos szempont volt, hogy ez az egy hét ne csak a színes és változatos programokról szóljon, legalább ilyen fontos része legyen a környezettudatosság is.
A közösségi alkotás fontosságát hangsúlyozva az idei évtől egy új központi helyszín jön létre: a Gallery of ArtZone installációban az ArtZone résztvevői arra kapnak lehetőséget egy egész héten át, hogy folyamatosan építsék, változtassák az ott készülő művészeti alkotást – legyen szó stencil falról vagy egy közös térképről, egészen biztos, hogy minden Szitizen megtalálhatja azt a felületet, ahol aktív részese lehet ennek a páratlan élménynek.
Az ArtZone új színfoltjaként az acb Galéria szervezésében augusztus 9-13. között este 20 órakor progresszív képzőművészeti performanszokkal magyar és nemzetközi kortárs alkotók mutatkoznak be a Sziget fesztivál közönségének.
Az ArtZone területén 2018-ban is az alkotóművészeti szcéna legérdekesebb szereplőivel találkozhatnak a fesztiválozók: minden idei résztvevő intézmény és csoport már a korábbi évek során is elkápráztatta a résztvevőket. Így biztosan ott lesz a Technika #1 | Közösségi faműhely csapata, akik a barkácsolás rejtelmeibe vezetnek be mindenkit, akit vonzanak a DIY és a Nifty ötletek. Itt az alkalom, hogy végre teret kapjon a fantázia, hiszen a megvalósításban a Technika csapata segédkezik majd. A korábbi évek egyik legnépszerűbb eseménye volt a Szék-készítő workshop, ahol praktikus napozóágyak készülhetnek fából, illetve újrahasznosított reklámmolinókból.
A Medence Csoport Re+concept márkája a méltán népszerű táskakészítő workshopjával vonja be a fesztiválozókat, ezzel is felhívva a figyelmet a környezettudatos életmódra és az ökológiai lábnyom csökkentésére. A résztvevők egyedi dizájner táskákat készíthetnek újrahasznosított reklámmolinókból, ezzel meghosszabbítva az egyébként kidobásra és megsemmisítésre ítélt molinók élettartamát. A szintén reklámponyvából készített Re+boot bútoraik pedig tökéletes pihenőhelyet biztosítanak majd a megfáradt fesztiválozóknak.
A cARTc Kulturális Egyesület szervezésében idén faragó workshop készül, ahol az érdeklődők választ kaphatnak arra a kérdésükre, vajon hogyan is lesz egy kockából portré vagy éppen a téglatestből figura? A program keretein belül egy tisztán ásványi alapanyagokból készült, ám mesterségesen előállított kőzet, az Ytong segítségével ismerkedhetnek meg a szobrászat egyik legősibb technikáját, a faragást.
A kortárs magyar művészek és művészet szakmai támogatását célul kitűző Art Label Budapest sem hiányozhat az igazán színvonalas felhozatalból. Workshopjaikon az általuk képviselt művészek vázlatait bocsájtják továbbgondolásra a nagyérdemű közönség számára.
A Kisképző idei koncepcióját a „Let it Bloom” szlogenre fűzte fel. Inspirációul a virágok sokszínűsége, egyszerűsége és természetessége szolgált. Foglalkozásaikon újrahasznosított papírból és egyéb hulladékokból készülhetnek azok a virágok, amelyekkel az ArtZone közösségi kertjét színesíthetik a fesztiválozók, a határtalan fantáziával rendelkezők pedig egyéb dekorációkat készíthetnek sátortáboraik számára, illetve extravagáns kiegészítőkkel dobhatják fel az esti szettjüket.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem már több éve aktív részvevője a Sziget fesztiválnak. A MOME hallgatói idén is izgalmas programokkal várják az érdeklődőket. A „Love Revolution” kampány szellemében az egyetem intézetein átívelő közös brainstormingok lévén keltek életre a változatos aktivitások, mely során a közösség alkotóerejét használják fel a részvevők.
A Rainbow Textile sátrában lehetőségük lesz a fesztiválozóknak újrahasznosított textilek felhasználásával egyedi fejdíszeket, hajfonatokat, karkötőket vagy akár egyéb kiegészítőket is készíteni.
Az idén 25 éves Nemzeti Táp Színház világszínvonalú társulata ebben az évben is kulturális programokkal kényezteti nézőit. A közönség szemtanúja lehet az Egyperces színház találkozásának a képzőművészettel. Minden este 19 órától egyedülálló és exkluzív programokat nyújtanak kizárólag a Sziget Fesztivál közönségének.
A Kortárs Építészeti Központ - KÉK - idén is készül a Szitizeneknek egy igazi Közösségi Kerttel: a CHILL GARDEN-ben várnak mindenkit, aki virágot szeretne ültetni és örökbefogadni. WALK-on túráikon pedig minden Szitizen felfedezheti a Fesztiválköztársaság művészeti alkotásait, kreatív-festős eseményeik pedig egész nap várják az érdeklődőket.
Az új részvevők között van a Bélaműhely, ahol az érdeklődőket interaktív hangszerkészítő workshoppal várják. Ezen felül a fémből, fából, papírból vagy akár műanyagból készült egyedi hangkeltő eszközeiket lehet kipróbálni. 19 órától egyedülálló módon lehetőség nyílik arra, hogy a részvevők a saját zenéjüket alkothassák meg élőben a Karmesterjáték és a HuMan DJ elnevezésű interaktív játékok során.
Az Art Zone-ban Kovács Andrea/Kurszán közreműködésével idén először lesz kollázs alkotóműhely, ahol egyedül, vagy akár barátokkal és ismeretlenekkel közösen is lehet majd képeslapokat, képeket készíteni. A fókuszban a sokszínűség és az ehhez biztonságos közeget nyújtó emberi jogok lesznek.
Fotók: Sziget