Pokorny Liának van egy rendkívül mély és megrázó monológja a Pillanatfelvételben, ami számomra összefoglalta, hogy miért érdemes megnézni ezt az előadást. Lia, aki a darabban egy háborús övezetben megsérült majd hazatért fotóst alakít, egy piac mellett történt robbantásról beszél. Mikor a tragédia megtörtént, ő egyből odarohant, hogy dokumentálja az eseményeket. Egy helybéli asszony azonban, védve megannyi társát, akik pillanatokkal előtte vesztették el gyermeküket, megpróbálja elküldeni a helyszínről a fotóst, hogy ne fotózza a szenvedésüket. Ez a belső konfliktus számomra az előadás katalizátora. Tud-e változtatni egy fotós az eseményeken? Vagy csupán az a feladata, hogy eljuttassa üzenetüket a békében élő embertársaik számára?
A Pillanatfelvétel éppen az a kategória, amelyhez nem kell grandiózus körítés, mert a darab esszenciája teljességgel elviszi hátán az egész előadást. A sebesült fotós hazatér óvó és féltő kedveséhez, aki a rehabilitáció során felkínálja neki a kényelmesebb és nyugodtabb családi életet. Emiatt azonban a főhősnő ellentétbe kerül önmagával, és hiába próbál alkalmazkodni az átlagos családi élethez, képtelen elviselni a nyugalmat és a front végül hazahívja. Történetük előzményéről videókon keresztül értesülünk, ami a darabban prezentált zenei betétekkel egyetemben kitűnő módja, hogy megteremtsék a hangulatot. Ezzel, pár pillanatra bár, de mi is a távoli front közelébe kerülhetünk.
A darab kiválóan mutatja be a történetben megjelenő ellenpólusokat. Azt, hogy miért nem képes ugyanolyan nyugodt családalapításra adni fejét a kalandkedvelő pár, mint közeli barátaik. A fotós tökéletes ellentéte a cserfes fiatalasszony, akit Földes Eszter testesít meg könnyedén. Az ő fellépésének hibátlanságát éppen az adja, hogy csak annak a karaktere lehet ennyire kellemetlenül naiv, aki színésznőként jól csinálja a dolgát. A fiatal, békében és kényelemben élő lány képtelen megérteni és elfogadni azt az életmódot, ami a fotósnő életének értelmét adja. Pokorny férfias fotósnője viszont nem tud nem abban a világban létezni, amire párja olyannyira vágyik.
Ez persze hamarosan válaszút elé állítja kapcsolatát újságíró szerelmével. Bereczki Zoltán írója legalább annyira vonzódott a szenvedélyes front világához, mint párja, azonban miután tanúja lett egy szörnyűséges halálesetnek, idegösszeomlást kapott és hazautazott. Onnantól kezdve számára a front borzalmát és az olyan jól eső rettegést horrorfilmeken keresztül adagolja magának. Bereczki karaktere is rendkívüli alanya lehetne a vizsgálatnak: a színész ismét bebizonyítja, hogy prózai szerepben is tud meggyőző lenni. Visszafogott és gondoskodó a párkapcsolatban, ám konfliktushelyzetben felszínre törnek valódi érzései. Olyankor a jóképű és kedves Jame félelmetes, és igenis képes arra, hogy megvédje önmagát – még szerkesztőjével szemben is, akit Seress Zoltán alakít.
Pokorny karaktere sokáig küzd, hogy távol maradjon az eseményektől, és ne viselje meg őt lelkileg a háború borzalma. Ám hamarosan kiderül, hogy út közben igenis magával sodorta őt egy-két pillanat. A baleset ellenére végül a szenvedélyét követi tovább: számára előrébb való a világ tájékoztatása a borzalmakról, mint a halál nagyon is valós közelsége. Az ő története valahol túlmutat azon a racionalitáson, ami az esetek többségében az életet vezeti, de pontosan emiatt annyira megindító. A színésznő előadásában kap csak igazán hitelt a fotós története.
A Pillanatfelvétel egy kortárs történet: olyan kérdést vet fel, ami nem csupán a mű keletkezésekor volt aktuális, de most is, az Átrium Film-Színház színpadán. Horgas Ádám eredeti és kiváló módon dokumentálta ezt a történetet. Rendezése egy fontos és erős előadás, amely számomra álláspontokat volt képes megváltoztatni. Olyan emberi szenvedélyekről mesél, amelyek útjába nem állhat semmi, olyan kapcsolatokról, melyek építenek, majd a helyes irányba igazítanak. A fotózásnak nagy ereje van és képes szembesíteni a szenvedésekkel, de egy színdarab legalább olyan meggyőzően tud beszélni emberi kapcsolatokról és nehéz döntések meghozásáról.
Pál Zsófia
