Szindbád utazik. De merre is tart pontosan? Van-e cél, vagy csak a meseszerű homályban kutakodik haszontalanul? Megidézhetőek-e úgy a múlt villanásnyi örömei, hogy közben tévedéseink is nosztalgikus mosollyá finomuljanak arcunkon? A Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila látványos rendezésében invitál meg minket, hogy kísérjük el irodalmunk legismertebb tengerészét kalandos vándorlásaira.
Krúdy Gyula Szindbád mitologikussá növesztett alakját az Ezeregyéjszaka meséiből kölcsönözte, ám a férfi nem keleti tájakon barangol, hanem magyar városok utcakövei kopognak talpai alatt. S ahogyan ő nyit ajtót egy-egy szerelmi kaland felé, úgy köszön be hozzá az olykor elmosódó, máskor talán túlságosan is élesen kirajzolódó múlt.
A múlt, amely teljes valójában keszekusza, csupán egyetlen dolog teremt összefüggést és rendet a felidézett képek között: a szenvedély, vagy még pontosabban: a nő – lehet fiatal, szűzies lány, csábító dáma, pénzért erényét áruló kokott, vagy a színház ünnepelt csillaga. Szindbádot százhét hódításával Don Juan utódaként is aposztrofálhatnánk, de hiányzik belőle a démoniság, a nagyvilági gőg. A tengerész folytonosan alakokat ölt: egyszer a lágy érzelmek húrjait pengető lovag, máskor szilaj nőcsábász vagy éppen házias mintapolgár. A meghódítani kívánt nő és az éppen aktuális pillanat formálja, gyúrja egyéniségét megfoghatatlan egésszé. Maga Krúdy a következőképpen jellemezte hősét: „...az ifjúságot arra oktatja, hogy tisztelje a nőket, mint a virágokat, mint furcsa, gyenge, sokszor kifosztott, megcsalt, megkínzott lényeket...”
Szindbád kóborlásai egyben a valóságtól való elfordulások is, minden út egy álomba, egy érzéki kalandba vezet, mintha a férfi nem is menekülhetne máshová. Saját kis világában felépíti a maga mosolyogtató rendszertelenségét, ám játszadozásai nem egyszer a tragédia bélyegét viselik: a halál egybefonódik a szerelemmel, mintha ez a két fogalom eredendően összetartozó volna. Még sincs soha megtorpanás, hiszen az örök keresés, az örök vágyakozás mozgatja a tengerészt – ahogyan minket is.
Szindbád tehát utazik a Nemzeti Színház színpadán, mi pedig nemcsak az ő emlékeibe nyerhetünk bepillantást az előadás során, hanem elindulhatunk saját mélységeink ösvényein is – ha nem félünk attól, hová is vezethetnek.
