Program:
· Joseph Haydn: Harmoniemesse
· Michael Haydn: Missa sub titulo Sancti Francisci Seraphici
Szólót énekeltek: Szutrély Katalin, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt
Karmester: Vashegyi György
Elővették, leporolták, előadták és jól is szólt. Valahogy így tudnám jellemezni Michael Haydn Szent Ferenc-miséjét, amely az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus február 7-i koncertjének „főfogása” volt. A darabok elhangzásának sorrendjét megcserélve legelőször erről a műről és szerzőjéről szeretnék néhány szót ejteni.
Michael Haydn, bátyjához hasonlóan szintén elismert zenész volt, csak más, mára már szinte teljesen kihalt területen, az egyházzene műfajában. Persze néha előkerül, játsszák – főleg a Requiemjét –, de nem olyan gyakran, mint Joseph Haydn műveit. A Szent Ferenc-misét ráadásul annyira ritkán, hogy a XIX. század eleje (pontosan 1803) óta nem adták elő Magyarországon.
A darab történetéről röviden annyit, hogy Mária Terézia nápolyi hercegnő kérésére komponálta 1803-ban, kiadásra pedig 1917-ben került. Ellentétben a Requiemmel, ami a későbbiekben is játszott műve maradt, ez a mise a XIX. század végére szépen lassan kikopott a repertoárból.
A mise zenéje a maga nemében érdekes, egy kiforrott szerző – néhol már gyakorlatias – stílusa érezhető rajta, valamint a csúcsához közelítő klasszicizmus stílusjegyei is megfigyelhetőek, bármi nemű előremutatás nélkül. Elmélyültséget sugárzó hangzással kezdődő darab, ami a Kyrie tétel után lendületesebb zenébe fordul. Vehemenciája ellenében érződik rajta a Hofmusik-ra jellemző visszafogottság, finomság is. Ének szempontjából főleg a kórusra támaszkodik a mű, a szólisták relatíve kevés szerepet kapnak, akkor is csak pár szó erejéig.
Az este másik darabja, Joseph Haydn Harmoniemesse-je a Szent Ferenc-mise ellentéte is lehetne akár. Itt is egy kiforrott stílusú műről beszélünk, ellenben hangzásában sokkal inkább érződik az előre és visszautalás. Halványan érezni benne a szerző egy korábbi munkájának, a Missa e Tempore Belli-nek egy-egy apró foszlányát, míg néhány tétel tempoja, emelkedettsége úgyszintén halványan, de hasonlóvá teszi Beethoven jóval később keletkezett C-dúr miséjéhez. A Szent Ferenc-miséhez képest könnyebb, boldogabb darab.
Ami az előadást, a zenekar és a kórus teljesítményét illeti, az Orfeo Zenekar a kórussal együtt hozta azt a hangzást és színvonalat, amit a hallgatóság megszokott tőlük. A játékuk pontos volt, kidolgozott volt és egynemű, kiemelkedő részeket azonban nem igazán hallottam a koncert alatt, egy kicsit elmélyültebb interpretáció hiányzott mind a két darabból. Ettől talán sokkal át- és megélhetőbb zenei élmény lett volna.
A koncertet nem helyezném a mérce egyik szélső értékéhez sem közel, kaptunk egy „ritkaságot”. Leporolva.
Békési Botond
