Igazi ritkaságszámba megy, ha Magyarországon színpadra kerül egy Bellini-opera. Pedig a 19. századi bel canto stílus méltatlanul mellőzött szerzője csodálatos dallamokat hagyott az utókorra. Ennek a hiánynak a betöltésére vállalkozott a Müpa és a Pannon Filharmonikusok közös produkciója 2017. május 18-án és 21-én.
Kétségtelen, hogy egy ideig világszerte hanyagolták Vincenzo Bellini operáit, aki Rossini és Donizetti kortársaként alkotott a 19. század első felében. Azonban tőlünk nyugatabbra már jó néhány évtizede elérkezett az újrafelfedezés ideje, főként Maria Callasnak köszönhetően. A görög díva nemcsak felélesztette a bel canto-repertoárt, hanem meg is újította. Addig csak a lírai koloratúrszopránok felségterületének számítottak a bel canto szerepek, Callas óta viszont a dúsabb és drámaibb hangú énekesnők is előadják őket.
Az előadás ehhez kapcsolódóan megemlékezett Callas halálának 40. évfordulójáról, illetve az 500 éves reformáció is apropója volt az opera színpadra állításának. Némedi Csaba rendező úgy alakította ki az előadás koncepcióját, hogy egy kerettörténet által megidézte Maria Callast, akit az előadáson Aleszja Popova balerina alakított. A darab elején a New York-i Juilliard Zeneakadémián találjuk a szereplőket, ahol az akkor már visszavonult énekesnő tartotta mesterkurzusait az 1970-es években. Aleszja Popova szinte végig jelen volt a színpadon anélkül, hogy beavatkozott volna az opera cselekményébe. Mint egy türelmes tanár, diszkréten figyelte az énekeseket.
Fontos szót ejteni arról, hogy milyen nyomós ok miatt mellőzik Bellini műveit, köztük A puritánokat is. Az olasz bel cantóra jellemző módon ez az opera is énekközpontú, azonban olyan követelményeket támaszt az előadókkal szemben, melyeknek a legnagyobbak tudnak csak megfelelni. Vokálisan és zeneileg is kihívást jelent a darab, ráadásul a szólamok terjedelmüket tekintve is nagy felkészültséget igényelnek az énekesektől. Nem véletlen tehát, hogy A puritánok nem tartozik a legsűrűbben előadott művek közé.
A Müpa színpadán fantasztikus előadásban hallhattuk az operát. Elvirát, a női főszereplőt játszó Jessica Pratt gyönyörű, telt hangon, biztos magasságokkal, egész egyszerűen bravúrosan énekelte. Szerelme, Arthur szerepében Francesco Demurót hallhattuk, aki szintén maradandó élményt nyújtott. Abszolút magabiztosan énekelte ki a III. felvonás Credeasi misera kezdetű kvartett extrém magas, kétvonalas F hangját is. Bretz Gábor (Sir George) mély basszushangja minden megnyilvánulásában kiválóan szólt, akárcsak Alekszej Markov baritonja, aki mellesleg a New York-i Metropolitanben is énekelte Richard szerepét az idei évadban.
A mellékszerepekben Szántó Andrea (Henriette), Sebestyén Miklós (Lord Walton) és Ninh Duc Hoang Long (Brown) állt színpadra. Mindhárman kiegyenlített, színvonalas produkciót nyújtottak, külön kiemelném Szántó Andrea finom, lírai megnyilatkozásait. A Kolozsvári Magyar Opera Énekkarát is csak dicsérni tudom, zeneileg és dramaturgiailag is meghatározó szerepet töltöttek be az előadásban.
Csodálatos előadásban hallhattuk A puritánokat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az énekesek egytől egyig emlékezetes élménnyel ajándékozták meg a közönséget, és nem lehet figyelmen kívül hagyni a Pannon Filharmonikusok játékát sem, akik Riccardo Frizza vezényletével végig színvonalasan kísérték az operát.
Tuska Borbála
