Ha – irodalmi kifejezéssel élve – vannak szállóigék a zeneiparban, akkor az egyik leggyakrabban emlegetett mindenképpen a Depeche Mode. A brit szintipop együttes, amelyet 1980-ban alapítottak, az évtizedek alatt aligha veszített rajongótáborából: telt házas koncertek követnek telt házas koncerteket. A modern könnyűzenét játszó együttes idén sem hagyja ki Magyarországot a világkörüli turnéjából: 2018. február 2-án ad nagyszabású koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
A zenekar jelenleg is futó világkörüli turnéjának fő alapanyaga a tavasszal megjelent Spirit című lemezük, amely immár tizennegyedik (!) a sorban. A korongon szereplő dalok tónusában erős váltást érezhetünk a korábbiakhoz képest. Noha, a fekete bőrnadrágos „kötelező” világfájdalom továbbra is érvényben van, ezúttal a dalszövegek olyan erősen rímelnek a politikai élet visszásságaira, mint korábban soha – még az 1983-as Construction Time Again is szolidnak mondható az új szerzeményekhez képest. Az angolszász zenei sajtó azonnal ki is fejezte elismerését a súlyos album iránt, amelyen egyaránt található reflexió a profitorientált nagyvállalatokra, az álhírek mechanizmusára és a hatalom manipulatív voltára.
A Spirit közel fél évtized hallgatás után követte a zenekar előző lemezét, a Delta Machine-t, a producerként ezúttal James Ford segítette a munkálatokat – a megújulás tehát már alapjaiban is garantált volt. A karcos hangvételű korong az ötödik helyen nyitott az Egyesült Királyság hivatalos slágerlistáján: már az első héten 23 858 példány fogyott el. Az USA Billboard 200-as listáján ugyancsak az 5. helyen debütált a Spirit, 62 000 eladott albummal.
A mindenképpen figyelemre méltó eladási statisztikákon túl a zenekar töretlen alkotóerejét és lendületét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a világkörüli turné során a bandatagok majdhogynem kétnaponta lépnek fel új városban – természetesen minden egyes állomásnál több tízezer ember várja a koncertkezdést –, méghozzá úgy, hogy már mindegyikük az ötvenes évei derekán jár. Harminc év a zeneiparban másokat talán végérvényesen kimerít, elhasznál, a Depeche Mode azonban újra és újra bebizonyítja, hogy lehet még megújulni, a rocksztárság pedig egyébként sem életkorhoz kötött. Nem is csoda, hogy a zenekar voltaképpen azt csinál a színpadon, amit akar, a közönség mindenképpen megőrül, hiszen tisztán látni: Martin Gore, David Gahan, és Andrew Fletcher még mindig teljes erőbedobással zenélnek - és ennél talán nincs is fontosabb.
A jegyek a Live Nation oldalán érhetőek el.