"A legjobb amit tanácsolni tudok az, hogy legyenek nyitottak az érzésre. Gyakran tapasztalom, hogy a felkészült közönség kevésbé nyitott erre. Szeretem ha az emberek friss fülekkel ülnek bent és csak befogadják a zene nyelvét, az érzelmeket." - interjú Vladimir Fanshil karmesterrel, aki a Budapesti Fesztiválzenekar FIÚK programjának keretében április 26-án mutatkozott be a Zeneakadémia Nagytermében.
Hogyan kezdtél el vezényelni? Tudatos terv volt vagy csak „megtörtént”?
Én még most is karmesterré válok. Ez lassú és hosszú folyamat, szerintem ezt nem mi választjuk. Ez vagy megtörténik valahogy, vagy nem. Sosem álmodtam gyerekként arról, hogy karmester legyek. Emlékszem, hogy teniszező akartam lenni, aztán az egyetemen matematikát tanultam, amit a zene miatt hagytam abba. Zongorázni tanultam a Sydney Konzervatóriumban, és egyszer felkértek, hogy vezényeljek egy kórust. Ez érdekes volt számomra, és folytattam a vezénylést.
Hogyan lettél Fischer Iván asszisztense?
Amíg Szentpétervárott tanultam vezénylést, hallottam néhányat a Mahler felvételei közül, és csodálatosnak találtam őket. Néhány évvel később, 2013-ban, amikor Berlinbe költöztem, hamar megtudtam, hogy Iván a Konzerthaus Zenekarral próbál. Elmentem az egyik próbára, beszélgettem vele szünetben, és utána elkezdtünk együtt dolgozni.
Mi volt az első közös munkád vele?
Egy teljes Dvorák-program volt a Konzerthausszal. Ezután meghívott asszisztálni a Fesztiválzenekarhoz Budapestre, mert ahogy mondta „ez valami olyan különleges, hogy látnod kell.”
Mi volt az első benyomásod a BFZ-ről?
Emlékszem, hogy egy rövid turnéra mentem a zenekarral Olaszországba és Svájcba, ahol megismerkedhettem közelebbről a zenészekkel. Az első reakcióm az volt, hogy ez nem egy zenekar, hanem egy hihetetlenül tehetséges zenészekből álló csapat, akiknek erős érzékük van a közös célhoz, és igazán őszintén, megindító módon tudják átadni a zenét.
Milyen velük dolgozni?
Nem könnyű, mert ők a kedvenc zenekarom, ugyanakkor nagyon izgalmas, mivel a kifejezési és technikai lehetőségeik határtalanok. Nagyon látványos olyan emberekkel zenélni, akiket ismersz, és akik egy fantasztikus zenészekből álló csapatot alkotnak.
Mi a filozófiád a vezénylésről?
Jó zenét létrehozni és inspirálni.
Ha van, akkor ki a kedvenc karmestered?
Inkább kedvenc művészeim vannak, akik nem feltétlenül karmesterek; akiktől tanulok vagy akiket hallgatok például a költő, Jurij Mihailik vagy a zongorista, Radu Lupu. Amennyiben karmesterekről van szó, egyértelműen Iván. Ezt minden hezitálás nélkül tudom mondani. Ivánban tökéletesen egyesül az Osztrák-Magyar finomság és a „keleties” szenvedély.
Van olyan darab, amit szívesen vezényelnél?
Mindig az a mű érdekel a legjobban, amivel éppen foglalkozom. Azt, hogy mit hoz a jövő nem tudom, de nagyon szeretnék Mahlert, Sosztakovicsot és Haydnt vezényelni és több operát is.
Mesélnél az este programjáról?
Nos, a Mozart egy „muszáj” volt, mivel egy zenekaron belüli verseny győztesei lehetőséget kaptak arra, hogy eljátszhassák a koncerten ezt a darabot, szóval e köré kellett felépítenem a programot. Olyasmit választottam, amit nagyon szeretek, Prokofjevet, és tőle is egy olyan darabot, amit kevesek. Az utolsó szimfóniáját, amit nem sokkal halála előtt írt. Ez egy nagyon kifinomult mű, mondhatni „desztillált szépség”, egyszerű, de mély jelentéssel. A másik darab, amit választottam Glinka egy nagy keringője. Glinkát tartják az orosz Mozartnak, úgyhogy szerintem érdemes egy Mozart-darabhoz párosítani. Ez a keringő h-mollban íródott, ami nem épen tipikus hangnem egy keringőnél. Szentimentális ám fájdalmas darab, tele szenvedéllyel, eleganciával. Mi több, a keringő egy fontos műfaj az orosz zenében. Sok szerző használta önkifejezésre. Inkább személyes tartalma van, mintha csak táncolnának rá. Szerintem ez kimondottan szép program és rövid is, ami kedvez a hallgatóságnak (nevet).
Mit tudnál mondani az este közönségének?
A legjobb amit tanácsolni tudok az, hogy legyenek nyitottak az érzésre. Gyakran tapasztalom, hogy a felkészült közönség kevésbé nyitott erre. Szeretem ha az emberek friss fülekkel ülnek bent és csak befogadják a zene nyelvét, az érzelmeket.
Békési Botond
Fotó: Dézsi Fruzsina
