Idén hatodik alkalommal került megrendezésre, leginkább fővárosi színházakra fókuszálva a Színházak Éjszakája. Egy éjszaka, pontosabban egy nap, amely során a színházak java kinyitja kapuit és egy rövid ideig, látszólagosan, de mégis lényegesen egyetlen hálózattá szövődik. Hagyományos és speciális előadások egyaránt váltják egymást, kulisszajárásokra kerül sor, amelyek a nézőket beviszik a színpadra, a színpad mögé. Nagyformátumú és/vagy kiemelkedő színházi emberekkel lehet találkozni, egy-egy beszélgetést végighallgatni velük. Kissé szubjektív beszámoló következik.
A cikk címéül választott Beatles dal tudja talán a legjobban megragadni a Színházak Éjszakáját. Minden színház közel azonos időben durrantja el a legnagyobb petárdáját és emiatt az egész este egyetlen nagy rohanás a városban. Ez egyszerre élvezetes és hihetetlen bulihangulatot áraszt, ugyanakkor kissé dühítő, hiszen nem ülhet az ember egyszerre a Katona József Színházban, az Örkény Színházban és a Karinthy Színházban. Választani kell, ezért e hektikusság miatt úgy döntöttem, hogy egy eseményt választanék ki, amely talán a legjobban jellemzi az egész ünnep pozitív és negatív jelenségeit, annak érdekében, hogy árnyaltan mutassa be ezt a magyar színházi életben különleges eseményt.
A választott eseményre délután három órakor került sor a Rózsavölgyi Szalonban, A két Freud címmel. Ez a program azt a jelenséget ragadta meg, hogy Jordán Tamás és Fodor Tamás egyszerre, de két külön előadásban alakítja Sigmund Freud karakterét (Az utolsó óra/Az ismeretlen). A két színésszel Szily Nóra beszélgetett egy órán keresztül. A program kifejezetten jó választásnak bizonyult. A két színművész köz- és elismertsége igen nagy a magyar színházi körökben. Mind a ketten legendás közösségből érkeztek (Universitas Együttes, Ruszt József), mind a ketten rendszeren kívüliként, főiskolai végzettség nélkül lettek a magyar színházi élet kiemelkedő alakjai, és mind a ketten legendás társulat-, színházalapítókká váltak (Fodor Tamás a Stúdió K-t, Jordán Tamás pedig a Merlin Színház és a Weöres Sándor Színház életre hívásában, és a Nemzeti megszervezésében vállalt igen kiemelkedő szerepet). Életük szétbogozhatatlanul összefonódott. A velük való beszélgetés meg is előlegezi az izgalmas programot – ezt a hatalmas tumultus kellőképpen igazolta is. Ami talán negatívumként róható fel az a nagy tömeg, a sorban állás, az ehhez kapcsolható minimális, de mégis élményrontó atrocitás – a két ikon szerencsére kárpótol a kellemetlenségért.
A két Tamás (ahogyan hirdették a programot), nagyon eltérő, de hiteles figura. Jordán visszafogottabb, higgadtabb, nyájasabb alkat – míg Fodor éles, szatirikus, kissé luciferi alakként egy generációs-művészeti dialektikát alakított ki. Amit nem mondott az egyik, azt mondta a másik. Amit nem tudott a másik, azt tudta az egyik. Oda-vissza játék, amelyben Szily Nórának csak igen keveset kellett alakítani, szervezni, ment minden, mint a karikacsapás – csak a beszélgetés kezdését és lezárását kellett moderálnia, a többit a két művész gazdagon kitöltötte. Mind a két beszélgetőpartner végig odafigyelt a közönségre, és jordáni módon agorát kívánt kialakítani a Rózsavölgyiben. Ezzel együtt a Szalon reklámozása, felmagasztalása sem maradhatott el, természetesen. Ez az Éjszaka egyik legfontosabb pontja: színházi műhelyekhez a nézőt, a közönséget becsalogatni, lehetőleg nyitni a fiatalság, a következő generáció felé. Párbeszéd kialakítása és az érdeklődés felkeltése.
Működőképes konstrukció, mégis van egyfajta versenyjellege. A rózsavölgyis program kevés, de az esti Katonás Hamlet-produkció már a legtöbb eseménnyel egy időben zajlott le. Ezzel a színházak érthető módon azt az időt kívánják az ünneplésre ráfordítani, amikor ők maguk is működnek, kora esti óráktól éjfélig. Így az éjszaka nem teljesül, csak közönségbarát módon, hiszen a legtöbb színház programja este 10-11 körül véget ért. Mégis a rövid idő alatt, a programok zsúfoltsága miatt fenntartásaink lehetnek, hogy új vagy éppen más közönség érkezik az adott színházba. Aki katonás, megint azt fogja választani és nem megy el, nem tud elmenni az Örkénybe, a Radnótiba esetleg a Karinthyba. Emiatt az Éjszaka programja versennyé válik a színházak között – feltéve, ha a színházaknak az új mellett érdeke a más színházak közönségét is bevonzani.
Minden ambivalenciával együtt a Színházak éjszakája mégis nagyon fontos esemény. A POSZT megkérdőjeleződése és kiüresedése után itt van egy olyan színházi programsorozat, amelyben minden színház részt vehet (vesz is, ahogy tud) és kialakulhat az intézményeknek az a politikamentes, szabad, virtuális hálózata, amely révén újra lehetséges az egyesülés. Egyelőre még a gyermekcipőt elhagyó Színházak Éjszakája az egyesítés felé konkrét eseményeket nem hozott létre – még nem tud, nem vált (ön)tudatossá. De ez nem is baj. Egyelőre bájos és fontos – az értelem és a tét majd a kamaszkorban jön el.
Kalmár Balázs
Fotó: Rózsavölgyi Szalon
