Ötödik alkalommal valósult meg az Európai Hidak rendezvénysorozat a Müpa és a BFZ szervezésében, melynek középpontjában idén Spanyolország művészete állt. Szeptember 17-én a világhírű cseh mezzoszoprán, Magdalena Kožená Spanyol barokk dalok és flamenco című estjével indult a hónap végéig tartó fesztivál.
Elsőre talán különösnek tűnhet a barokk zene és a flamenco párosítása, hiszen alapvetően két, teljesen különböző műfajról van szó. A koncert viszont megmutatta, hogy nagyon is működőképes ez a kombináció. Koženát a Private Musicke régizenei együttes kísérte Pierre Pitzl vezetésével, a flamenco pedig egy neves spanyol táncos, Antonio El Pipa és társulata (Compañía de Flamenco) révén robbant be a színpadra.
A koncertprogramban a 17. századi barokk dalok kaptak nagyobb hangsúlyt. Olyan spanyol szerzők (például José Marín, Santiago de Murcia, Juan Hidalgo) művei szólaltak meg, melyeket csak ritkán hallhat a magyar közönség. Az énekesnő és Pierre Pitzl úgy állították össze a sorrendet, hogy az alcímhez (Szerelem: menny és pokol) igazodva örömtől kicsattanó szerelmes énekek és fájdalmat, gyötrődést kifejező dallamok váltogassák egymást. Ezek közé ékelődtek be a hosszabb-rövidebb flamenco betétek, de olyan is előfordult, hogy amíg Kožená énekelt, El Pipa táncolt körülötte. A Sé que me muero kezdetű Lully-műben például gyönyörűen fonódott össze a barokk zene a lassú, ugyanakkor határozott táncmozdulatokkal.
A tisztán flamenco részeknél két gitáros és három énekesnő szolgáltatta a zenét. Eszméletlenül pontos és pergő ritmusokat hallhattunk, melyek lehengerlő erővel hatottak. A nők néha tapssal egészítették ki a gitárszólamokat, máskor pedig siratókra, kesergőkre emlékeztető dalokat énekeltek. Közben El Pipa izgalmasabbnál izgalmasabb koreográfiákat mutatott be, melyekre egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni. Táncművészete alapján azt mondhatjuk, ő a spanyol virtus megtestesítője, elementáris erővel hat a színpadi jelenléte. Lényeges azonban megjegyezni, hogy a „flamenco” nemcsak táncot jelent, hanem egy olyan műfajt, melyben az ének, a zene és a tánc szorosan kapcsolódik egymáshoz.
De ne feledkezzünk meg Koženáról sem, aki szintén lenyűgöző produkciót nyújtott. Az est során megfigyelhettük, hogy nagyon jól tud bánni könnyű, mezzoszoprán hangjával: ha kellett, játékos, tüzes hangvételt használt, de a melankolikus, nyugodtabb tempójú dalok előadása is kifogástalan volt. Hangerejét talán kissé visszafogta, ami annak tükrében érthető, hogy ezúttal nem operaáriákat kellett énekelnie. A cseh énekesnő ugyanis többek közt a berlini Staatsoperben és a Salzburgi Ünnepi Játékokon is alakított már főszerepeket, és néhány éve a Carmenre való készüléssel került közel a spanyol kultúrához. A színpadon táncolnia is kellett, amire El Pipa készítette fel, és ekkor szeretett bele a flamenco temperamentumába.
Kožená nem először dolgozott együtt a Private Musicke együtessel sem: 2010-ben közösen adták ki a Lettere amorose című, olasz barokk dalokat tartalmazó lemezt. A köztük lévő összhang a koncerten is érezhető volt. A kis zenekar a háttérben maradva, ugyanakkor végig biztos támaszt nyújtva kísérte az énekesnőt. A hangszerek összetétele különlegesnek bizonyult, hiszen a megszokott theorba és viola de gamba mellett barokk gitárt, spanyol hárfát és ütőhangszereket is hallhattunk. Ezek használata a spanyol barokk újításainak köszönhető, mivel a zeneszerzők tágítani szerették volna a kor megszokott kereteit.
Különleges hangulatú koncertélményben volt részünk, az Európai Hidak egy erős előadással nyitotta meg a programsorozatát. És bár Koženáék európai turnéjának Budapest volt az első állomása, egy abszolút összecsiszolódott műsorral ajándékoztak meg minket.
Tuska Borbála
Fotó: Posztós János
