Színtézis

FÜGGETLEN KULTURÁLIS PORTÁL

  • Főoldal
  • Kritika
  • Interjú
  • Klasszik
  • Blog
  • Impresszum
hír

Elindul az ország első színházi sorozata

Proby 2017. október 15., vasárnap
2017. október 19-én az Orlai Produkció egyedülálló színházi sorozatot indít a Mozsár Műhelyben igazi emberi sorsokat, történeteket bemutatva a színpadon. Lengyel Nagy Anna szerző történeteit színpadra adaptálva, Pelsőczy Réka művészeti vezetésével, minden egyes részt más rendező fogalmaz meg és mutat be a nézőknek. Az első epizód, a Nővérek – Levél Apámhoz! Egri Kati és Egri Márta szereplésével és Cseh Judit rendezésében október 19-én látható. A folytatásban, melynek címe Pira - Bella, október 28-án Ullmann Mónika és Borbély Alexandra szerepelnek, és Szabó Máté rendezi. A sorozat folyamatosan bővül, és újabb epizódok is bemutatkoznak, mindemellett az előzőekben bemutatott részek is repertoáron maradnak . 

A sorozat minden darabja egy-egy igaz történeten alapul. Lengyel Nagy Anna, a szerző, egész életében mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. „Negyven ​​éve beszélgetek velük. „Civilek”, névtelenek, ismeretlenek. Közülünk valók. Negyven éve nem tudok hozzászokni ahhoz a sok csodához, groteszk fintorhoz, tragikumhoz és bölcsességhez, ami egy emberi sorsba belefér." Pelsőczy Réka vezetésével színész-rendező párosok állítják most elénk ezeket a különféle sorsokat, hétköznapi emberek egyéni, mégis különleges, mindannyiunkhoz szóló igaz történeteit. – áll a színlapon.

„Egész életemben gyűjtöttem és a Magyar Rádióban, újságokban, önálló kötetekben, antológiákban publikáltam a történeteket. Mindenhol történeteket kerestem, és meg is találtam őket. Vagy azok találtak meg engem. Legalább öt-hat éve az is foglalkoztat, hogy hogyan hangoznának monodráma formájában. El is kezdtem a megformálásukat, de aztán pihentek a darabok, mígnem megnéztem az Orlai Produkció Egyasszony című előadását. Akkor az interneten kikerestem Tibor telefonszámát, felhívtam, elküldtem neki azt a három monodrámát, amit akkorra már megírtam, és a fejében rögtön kész volt a terv: csináljunk egy előadássorozatot.” – Lengyel Nagy Anna a sorozatról. 

„A nővérek – Levél Apámhoz! című előadásban az Egri Katitól hallható történet egy olyan nőé, aki nem ismerte az édesapját, mert a születése előtt elhagyta a családot. Egyszer csak úgy dönt, hog levelet ír az apukájának. Hosszú évekig írja, de nem tudja neki elküldeni, mert nincs hova. Egri Márta története egy idillikus családban indul, aztán történik valami, amiből hatalma botrány kerekedik. Az ő történetének az a fő motívuma, hogy hogyan lehet felülkerekedni az önzésen, a szeretet erejével hogyan lehet túlélni mindent.” – Cseh Judit a Nővérek – Levél Apámhoz! előadásról. 

„Az egyik történet egy olyan emberről szól, aki egész életében azért küzdött, hogy nő legyen, a másik történetben pedig egy olyan nőt látunk, aki azért küzd, hogy ember legyen. Nehéz megmondani, hogy a kettő közül melyik a drámaibb. A két történet egymás mellett talán még jobban rávilágít arra, hogy ha a nemi identitás a kiindulópont, a nulla, akkor az onnan való előrébb jutást tekintve az ember nőként a mínusz tartományban van.” – Szabó Máté a Pira - Belláról. 



Nővérek – Levél Apámhoz! – október 19., 20., november 5., 25.
Pira - Bella – október 28.,29., november 12., 16.
Proby

Olvass tovább!

hír
By Proby - október 15, 2017
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: hír
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • A „zöld domb” helyett a Duna-part?
    A Budapesti Wagner-napok vége után néhány nappal kezdetét vette a világ legikonikusabb Wagner-fesztiválja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok, amit...
  • Mogács mesék – azaz mese felnőtteknek
    A dumaszínházas Mogács Dániel új önálló estje a Tháliában épp olyan szórakoztató volt, mint amire számítottam, de persze egyáltalán nem úg...
  • Szegény ember nem élhet kurázsi nélkül
    „Gyűlöltem őt egész nap S szerettem minden éjszaka.” A 17. század világháborújának is emlegetett 30 éves háborúba kalauzolja el a né...
  • Megváltás nélkül
    „Pszichológusnak neveznek: nem igaz, csak realista vagyok, a szó legnemesebb értelmében, mert az emberi lélek teljes mélységét ábrázolom.”...
  • Best of Sziget
    Június végére befejeződik a hangverseny szezon, a Wagner-napok utolsó hangjai mostanra már rég lecsengtek bennem (erről majd máshol szólok ...
  • „A félelem nyomot hagy az arcon” – királygyilkosság a Bethlen Téri Színházban
    Vajon mi alakítja a sorsunkat? Mi magunk, a puszta véletlen, vagy valamilyen felsőbb hatalom? Sokak számára a vallás az, ami megnyugvást h...
  • A groteszkség a dolgok sava-borsa
    Május 24-én tartotta legújabb bemutatóját a Forte Társulat a Szkénében. Az öngyilkos groteszk humora mögött egy egész társadalmi réteg ...
  • Katasztrófafilm a levegőben a Szigeten
    Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben...
  • Utazás az időtlenségbe
    Molnár Ferenc említésére azonnal pörögni kezdenek elménk fogaskerekei, sorjázzuk a kultikus vígjátékokat, és még ennél is erősebben idéződ...
  • Sekély partszakasz
    A Kutyaharapás színlapja mindent azonnal megígér, amit egy színházi előadástól csak elvárhatunk: remek színészek, biztos kezű rendező é...
Created By Way2themes & Distributed By MyBloggerThemes
  • HOME
  • CONTACT