A Psota Irén emlékére alapított díj idei kitüntetettjének színpadi sokszínűségéhez eddig sem fért kétség. Hernádi Juditnak mégis sikerült meglepnie mind a szakmát, mind a közönséget Emmi, a hatvanas takarítónő szerepével az Átrium A félelem megeszi a lelket című előadásában.
Eddigi pályádon nem halmoztak el díjakkal. A Psota Irén-díj értékét nyilván növeli, hogy szakmai elismerés.
A színésznek tudomásul kell vennie, hogy ha szabadúszó, akkor nincs, aki lobbizzon mellette. Az állami díjaknál vagy az van, hogy valaki nyomást gyakorol, és állandóan mondogatja, most már igazán kijár neki a díj, vagy olyan helyzet áll elő, mint a Saul fia alkotói esetében, hogy Oscart nyert a film. Annak idején úgy lettem érdemes művész, hogy Schwajda György lobbizott értem. A Psota-díjra minden színház jelölhetett színésznőt, engem az Átrium javasolt A félelem megeszi a lelket című előadásért.
Nem nehéz kapcsolódási pontokat találni Psota Irén és közted modernségben, dívaságban, humorban, szókimondásban.
Érdekes módon, amikor a színész pályára kerültem, számomra hízelgően mondogatták nekem, hogy egy Psota-féle út állhat előttem, beleértve a Yerma típusú drámai szerepeket is. Psotával egyszer vagy kétszer dolgoztunk együtt. Emlékszem, hogy egy televíziós műsorban még táncoltunk is Udvaros Dorottyával hármasban. Természetesen láttam őt színházban. Egyszer éreztem magamban annyi önbizalmat, hogy hátramenjek és gratuláljak neki.
Pályakezdőként bátorított, hogy hasonló karakternek tartanak?
Már akkor is tudtam, hogy a saját utamat szeretném bejárni. Roppant nagyképűen hangzik, de mindenkinek azt kívánom, hogy járja a maga útját. Senkit nem lehet másolni, csak figyelni, tanulni sok mindenkitől.
Utólag nem bánod, hogy Brecht, Lorca – a drámai szerepek kimaradtak?
Igazán nincsenek ilyen vágyaim, régen sem voltak.
Emlékezetes alakításod volt a Játékszínben Schwajda Himnuszának Asszonya. Egyszerűségben, letisztultságban hasonló A félelem megeszi a lelket takarítónője. Nehéz volt eljutni ebben a szerepben a hétköznapiságig?
Olyan szerepet nem tudok játszani, amiben nem találok valami azonosságot. Emmi hozzám hasonlóan nem fogadja el a készen kapott értékeléseket, a sztereotípiákat. A szíve vezérli, nyitott a világra. Nem gondolja azt, hogy nem mehet be egy olyan kocsmába, ahonnan arab zene szól. Érdekli az idegenség, kíváncsi rá, és maga dönti el, hogy elfogadja-e, vagy sem. Aztán persze nagyon szeretne megfelelni annak a világnak, amiben él. Amikor összejön Alival, az arab bevándorlóval, kicsit őrlődik a kapcsolat és a környezete között.
Fassbindernél kevésbé szerethető figura, mint a ti előadásotokban, ezáltal nagyobb az ellentét a mostani közeg rendszerszintű idegengyűlölete és az asszony befogadó szeretete között…
Kicsit másról is szól ez a történet a mai Magyarországon, mint a hetvenes évek befogadás felé nyitó német társadalmában. Emmi megpróbál belesimulni a társadalomba, amelyik látszólag kezet nyújt felé. De aztán ő is vét a fiú ellen, akit szeret.
Milyen hatással volt rád a közös munka Alföldivel, a színpadi találkozás Bányai Kelemen Barnával?
Barna olyan partner, akinek jó a szemébe nézni. Nem csak kiváló színész, de ráadásul nagyon jó ember is. Örültem, hogy Alföldi mert rám gondolni. A közönség nem ilyen típusú szerepeket vár tőlem. Attól is féltem, hogy kiröhögnek. Hiába vagyok elég idős ahhoz, hogy már sok mindent átélhettem, szoktam szorongani, hogy meg tudok-e felelni valaminek jól. A rákos nőkről szóló darabnál, a Happy Endingnél is hasonló félelmem volt a mondanivaló, a szerep súlya, a nem átlagos helyzet miatt. A nézőkben kezdetben nagy volt az ellenállás, hogy rákos emberek vicceseket mondanak, életről-halálról beszélnek. A félelem megeszi a lelketnél nagyon rövid volt a próbaidő. Robi ezt szereti, passzol az intenzív munkastílusához. Az első tíz napban adtam magamnak esélyt, de titokban megfogadtam, ha nem megy, szólok, mindenki jobban jár, ha valaki beugrik helyettem. Nekem mindig kell egy egérút, talán ezért sem szerződtem le sehová.
Vajon ez a félelem kisebbrendűségi érzésből fakad?
Hogyne. Tisztában vagyok vele, hogy felesleges, mégis előfordul. És ahogy mennek előre az évek, ez az érzés nem csökken, sőt. Most már attól is tartok, ha valamit nem tudok megjegyezni, hogy nem csak úgy elfelejtem, hanem agyi képesség hiányából fakad.
Eltávolodsz a komika és a díva szerepkörtől?
Elképzelhető. Máskor is elindultam ilyen úton. Manapság nem szerepelek a televízióban, és mint tudjuk, a tévé agyonnyomja a művészetet. De azt is szerettem és tudtam jól csinálni. Mindennek megvan a maga haszna meg az átka. Azt gondolom, hogy minden úgy van jól, ahogy van.
Szentgyörgyi Rita
Fotókat készítette: Mészáros Csaba
A félelem megeszi a lelket előadás következő időpontjai:
Április 21., 23., 24.
