Egyszerre járják a saját útjukat és kapcsolódnak egymáshoz. Tudják, mit akarnak, mégis hagyják magukat sodródni. Elveszítik és megtalálják egymást újra és újra. Ők a Kerengők: Csongor, Tünde és a többiek.
Szabó Borbála dramaturg nem csupán aktualizálja, teljesen át is írja a magyar drámairodalom egyik legkiemelkedőbbnek tartott, ugyanakkor komplexitásában a mai középiskolás generáció számára talán elsőre nehezen fogyasztható alkotását, hanem szálakra bontja, és új történetet, történeteket épít. A Magács László rendező felkérésére készült parafrázis úgy lesz posztmodern, hogy közben éppen az egyszerre vertikális és horizontális építkezés miatt ad lehetőséget minden nézőnek arra, hogy a saját maga számára legizgalmasabbnak tartott réteget megtalálja a darabban. A keresés, megtalálás és veszteségek motívumai nem csupán a vezérfonalat működtető szerelmi szálhoz kapcsolódó magány és a társas lét viszonyában kapnak jelentős szerepet, de a dráma mellékszereplőinek életébe is belelátunk, így a boldogság örök kérdésén túl az előadás számtalan társadalmi problémát is felvet.
A dramaturgia remekül bont ki olyan motivációs kérdéseket, amelyeket Vörösmarty drámája nyitva hagy. Telitalálat Mirigy (Börcsök Enikő) szándékainak az értelmezése: a boszorkány képtelen elengedni a fiát, Csongort (Feczesin Kristóf), ezért próbálja meg folyamatosan ellehetetleníteni a Tündével (Prohászka Fanni) való viszonyt. A másik nagyon jól eltalált ötlet a lineáris időstruktúra megbontása: a két felvonás a két szerelmes perspektívája. Ez szintén rengeteg új lehetőséget kínál, a találkozások, kapcsolódási pontok sokkal erősebbek, így a nézőpontok eltéréséből fakadó bizonytalanságok, félreértések is világosabbá válnak.
A szerelmesek kálváriájának közepette pedig kőkemény társadalomkritikát kapunk a három vándor modernizált karakterei, az üzletember, a politikus és a pszichológus révén, akiknek a történetei azért tudnak különösen jól működni, mert számtalan módon kapcsolódnak egymáshoz és a többi szereplőhöz. Ledér is sokkal összetettebb szereplő, mint az eredeti műben: prostituált, akinek a családját kell eltartania, de többre, rendes polgári életre vágyik, ezért enged a kísértésnek. A dramaturgia – tegyük hozzá: egyetlen – gyengepontja azonban az ördögfiak egy-egy jelenete. Ezek néha már-már zavaróan túlírtnak hatnak, a ciklikusan ismétlődő ostor-bocskor-palást epizódok nehézkesek. Az archaikus és a mai nyelv keveredése szintén jó ötlet, bár néha anakronisztikus, és egy idő után zavaróan hat a sok ,,miért beszélsz így’’ reflexió.
Dicséretet érdemel a díszlet is: a technológiai fetisizmust előhívni képes Apple logós steampunk stílusú aranyalmafa, amely egyben a Tesla Klub pultjaként is szolgál, jól működik együtt a cyberpunk, – például a Mátrixból vett – utalásokkal. További remek technikai megoldás a színpad előterében húzódó vászon, amelyre úgy lehet vetíteni, hogy a nézők a mögötte zajló eseményeket is látják. Ez szolgál Csongor laptopjának képernyőjeként, amikor a nyitójelenetben a World of Warcraft virtuális világában összeér Csongor fizikai és Tünde földöntúli világa, és igazi rendezői bravúrként ezen jelenik meg az Éj, mint egyetlen hatalmas arc (Venczel Vera).
Csongor felvonása az álmodozó, tétova, filozofikus, leválni készülő, de közben önállótlan kamaszé, aki számára Tünde hirtelen felbukkanása a célt ugyan kijelöli, mozgatórugói azonban még nem elég erősek, számtalan botláson kell átesnie ahhoz, hogy felnőjön a kapcsolathoz. A kissé földhözragadt, ugyanakkor mégis sokkal inkább a realitás talaján álló Balga (Domokos Zsolt) nélkül el is veszne Mirigy és az ördögök manipulációi közepette, hiszen nem érti, miért hagyja ott Tünde többször is, Ledér csábításának pedig nem tud ellenállni. A kísértések révén jut el odáig, hogy képes legyen önállóan dönteni és valóban tenni a saját boldogságáért.
A második felvonásban az ideálisnak mondott, de igazából érzelmektől mentes, gépies világból jövő Tünde ezzel éppen ellentétes utat jár be. Már az első pillanattól fogva sokkal tudatosabb, maga mellé veszi Ilmát (Boros Anna), hogy kalauzolja végig az ismeretlenen. Számára a földi világ csalódásokkal teli: Csongor figyelmetlenségei, a politikus nyomulása, a prostituált Ledér életvitele, a kiégett, idegen, taszító társadalom. Végül a megcsalás az, aminek a révén teljesen elveszíti a hitét a szerelemben, de mivel ártatlansága sérült, már nem tud visszatérni saját világába. Ha a realista Ilma nem tudatosítja benne a jelent, áldozatul esne az Éj kínálta nihilnek. Ezzel a választással viszont sikerül rádöbbennie, hogy célját csak úgy érheti el, ha nőiességét, csáberejét, manipulációs képességét kihasználja.
Az előadás erőssége éppen az, ami a performatív művészeteknek a gyengeségévé tud válni: az a komplexitás, ami sok gondolati szálat megmozgat, aktualitásokra és örökérvényű kérdések egyaránt reflektál, és ritkán érzi azt a néző, hogy a kevesebb több lett volna. Mindezek elősegítik azt, hogy a darab a függöny legördülése után is tovább éljen, és az Átrium Nézőképző programjának céljait szolgálva a felkeltse a középiskolások érdeklődését a dráma mellett az egyéb művészetek iránt úgy, hogy ez ne legyen generációspecifikus, hanem mindenki megtalálhassa a műben a saját maga számára izgalmas réteget.
Hermann György
Fotó: Konkol Máté
